Mégis ez a jó
2024. október 20., vasárnap 19:58
HRT 349 nap
Nem akartam még megírni, de valamikor meg kell. A napom nagy része a napló változtatásáról szólt. Reggel amíg lehetett aludtam, utána kávé, majd a nap lapja a Megérzés lett. Ha arra hallgatok, akkor most kinullázom magam. Igaz, csak péntekig. Egyébként egy kabátról van szó. Utána szinte azonnal nekiálltam a naplónak. Tegnap nem sikerült találnom jó flexibilis sablont, így az Astra-t próbáltam ki. Ezt ajándékba kaptam, de ezzel sem tudtam kihozni azt amit az Ashe-vel. Szóval marad minden a régiben. Nagyjából semmit nem ért két nap szöszölés. Sajnálom, hogy nem mást csináltam inkább. Aztán rájöttem, hogy egy csomó mindent elfelejtettem, vagy meg sem csináltam.
Így aztán jövőhéttől tervezem, hogy lesz két hetente lesz nagy videó, lesz a vlog. Közben reagálások az aktuális dolgokra a világból. Emellett csak a naplót viszem majd, s szerkesztegetem.
Nem tudom mi írjak még ma. Tegnap éjjel még tévéztem, így ma is tudtam tévézni. Olvasni még tervezek.
Ez egy nyugis nap volt. Nincs mit írni róla. Inkább pihentem, és kikapcsoltam. Egy sminket próbáltam ki, és fürödtem.
Nem tudom hova tenni a mai napot. Egyszerre nem találom a helyem, és érzem régóta először, hogy jó létezni. Azt, hogy nincs feszültség bennem. Várom a munkát, igyekszem rendbe tenni az életem, tervezem a napjaim. Közben nem is találtam magamban most a nőt meg. Valami magamba zuhanás volt. Inkább éreztem, hogy befelé fordulok. Talán kérdéseket keresek, amikre majd jönnek válaszok. Az biztos, nem várom a csodát. Elvileg a következő egy évben meg fog találni, s a párom is hozzám talál. Meglátjuk. Én csak szeretném, hogy passing legyek. Ezért is gyakorlom a sminket.
Most inkább megyek, összehordtam itt mindent, közben nem mondtam semmit. Lehet, kicsit terjengősebben kellet volna írnom, hogy aztán mese legyen belőle. Egyébként, megint rossz a súlyom, harcsapaprikás volt, és ha diétázok mindig pasinak látom magam. Már akár aznap is. Innen tudom, hogy becsaphat az agyam. Vagy nem?
Címkék: napló, este, mindennapok, pihenés, élmények, weboldal
Adatok: ⚖ Súly (kg): 72,45, 😴 Alvás (óra): 7:10, 🚶♀️ Lépések: 2 300, 🛋 Olvasás (oldal): 50, 🍽 Étel (kalc): 1 400, 📖 Könyv: Christopher Moore – Biff evangéliuma, 📺 TV: Mindvégig Agatha, 📺 TV: Vox Machina Legendája, 🔢 Szavak: 310, 🎮 Játék: Life is Strange: Double Exposure, 🤸♀️ Mozgás (kalc): 85
Időjárás: 17 / 4 °C
☀️ Napkelte: 7:16 Napnyugta: 17:53
Holdfázis: 🌖 Fogyó hold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★☆☆


