HRT 525 nap

Reggel nem nagyon tudtam aludni. Még rémálmom is volt. Lehet nem kéne leírni. Lényeges része egy parazita volt, ami a bőröm alá férkőzött. Nem volt rossz tulajdonsága, de nem akartam ott legyen. Sok kicsi zöldes giliszta volt. Úgy gondolom, az agyam ilyen fura módon próbálta feldolgozni a tegnapi napot. Új erős érzelmem ismertem meg, és ezt valahogy levezette a tudatom. Hiába volt sok jó dolog benne, mégis rémálom volt. Mint az érzés maga. Utána már nem tudtam jól aludni, végül inkább telefonoztam. Mindenkinél előbb kint is voltam. Ittam egy kávé, aztán jött mindenki. Reggeli után készültünk, majd el is indultunk.

Első megálló a Regőci vár volt. Jó volt felsétálni, bár fent nem mentünk be a várba. Körbe sétáltuk, és mentünk is tovább. Következő állomás – azt hiszem két órával később, a Kékestető volt. Magasan van, de nekem nagy csalódás volt. Aztán rájöttem, hogy van kilátó. Egyedül mentem fel, lifttel. Kilépve a fal fogadott. Aztán kinéztem. Nagyon mellbevágó élmény. Olyan ott lenni, mintha isten lennél. Kilépnél az időből. Minden kicsi, és te ott csendben vagy. Látod az embereket, ellátsz a végtelenbe. Imádtam, s elvoltam. Egy hibája volt, fagyos szél fújt fent. Egyébként Mérleg vagyok, így nem csoda, hogy szeretek magasan lenni. Sok fotó után lejöttem, lépcsőn. Sokkal jobban esett, mint a lift. Lent még a kötelező fotók elkészültek, és mentünk is.

Következő megálló egy étterem volt. Igazi családi adagos ételekkel. Málna szörp is nagyon jó volt. Én fokhagymakrémlevest ettem cipóban, és egy négy személyes tál volt a második. Nagyon jól laktunk, és a kaja is nagyon finom volt. A pincérünk kedves volt, s kiderül míg mi itt voltunk, ő Győrben. Ez után más csak közel négy órás haza út maradt. Fáradtan, de itthon vagyunk…

Egy gondolkodtató dolog volt. Ma nem volt rajtam smink. Nem is akartam, de nem is lett volna igazán értelme megcsinálni. Viszont, én nő vagyok. Így a női mosdót használtam. A rossz, amit most nagyon láttam, hogy nem vagyok passing. Smink nélkül nagyon nem. Nem szóltak be, de furán néztek, hogy miért ott vagyok. A hétvégén legtöbbször férfiként kezeltek. Lelkileg felkészült voltam ezekre, de így a végén azért nagyon elkeserít. Fáj, de akkor is én egy gén problémás nő vagyok. Mint így, ki kell húznom magam, s nem törődni ezzel. Reménykedni, egyszer szebb leszek… Valamennyire. Most viszont fáj még… A kérdést fel is tettem magamnak: szerethet engem valaki?

HRT 524 nap

Ma jött el a nap hogy végre elmenjek a világvégére. Igen Vendéglő a világvégén. Ha az utalást nézzük, akkor valóban olyan volt, mint ahogy Douglas Adams leírta. Szóval, ma voltam egy várnál, étteremben, Korláton és otthon is. Lényegében közel voltam egy regényhez.

Reggel korán keltem, mert össze kellet készülődőm az utazáshoz. Nem nagyon volt kedvem, de végül sikerült. Majdnem, mert a törölköző otthon maradt. Bár én nem is akartam fürdeni. Akkor a hajam is mosom, s akkor kell hajszárító. Mindegy. Elindultunk, sokat autózunk. Nagyon. Az viszont jó ötlet volt, hogy Róka Úr-at elhoztam. Jó volt ölelni, és a pléddel együtt akár aludhattam is volna. Csakhogy erre még nem jártam, így mindent látni akartam. Nem is aludtam el. Elsőnek Losoncon álltunk meg boltba mentünk. Inkább pékárút vetettem, de kávé elmaradt. Közben a nagyobb városokban a plüssel játszottam, hogy nézeget. Sejtem, hülyének néztek, ha látott valaki. Nem érdekel, én legalább tudok még gyerek lenni. Következőnek egy kávé volt, majd egészen eljöttünk Fony-ig. Fura nekem ez a Fony, Fonyód. Aztán a világ két végén van. Egy kedves házaspárnál szálltuk meg. Van két tacsi is. A nevüket szerintem nem fogom megtudni. Az idősebb annyi, mint Odin. Kipakoltuk, pihentünk kicsi, én rendbe szedtem magam, sminkeltem.

És elindultunk. Sajnos nem az Aranyszív-vel. Előtte Boldogkővára váránál megálltunk. Szereztünk hűtőmágnest, én Zsu-nak, és Gábris-nak tollat. Magamnak egy nagyon szuper bagoly órát. Ami inkább nyaklánc. A füleit megnyomod akkor kinyitja a szárnyát, s látszik az óra. Annyira jól néz ki. Imádom Utána már tényleg odeértünk az Anyukám mondta-ba. Mondhatni tényleg a világvégén van. Egy utca végében a U alakú üzletek belseje. Bent letisztult, nem túl zajos. A kiszolgálás szuper. A hely Michelin ajánlást kapott immár harmadik éve. Szóval, a kajákat kiemelném. Karfiol krémlevest ettem kecskesajttal előételnek. Nem ettem még annyira jó krémlevest. Nem volt öt csillagos, de majdnem. Krémes volt, és nagyon finom. Minden passzolt benne. Fő étel nyúlcomb és gerinc volt. Ahogy meglett csinálva minden jó volt. És fine dining, amit már rég akartam. Abszolút egyik legjobb amit valaha ettem. Aztán jött a desszert, sajttorta. Ott már megenni sem akartam. Számomra egy kép volt. Mikor rászántam magam, akkor más világban voltam. Életem legfinomabb desszertjét ettem ma. Így összességében azt tudom mondani, hogy az Anyukám Mondta a legjobb hely ahol eddig jártam. Étteremben pedig magasan az első.

Visszafelé már csak erről beszélgettünk, mikor jött a tábla. K<3RLÁT. Nem lehetett kihagyni a fényképet. Így mgálltunk, és fotózkodtunk kicsit. Fonyon már csak egy kis iható volt, utána mentünk aludni. Holnap még sok minden vár ránk…

A mese ma elmaradt, s sajnos holnap is elfog. Megvan a két szó, így két nap csúszás után folytatom majd. Most két nagyon más történet jön majd. Egy humorosabb, reményem szerint. A másik még nem tudom, de a mulandóság lesz a témája, de nem ez a szó.