Nem volt egy egyszerű nap ma. Bár sokat mosolyogtam, és jól éreztem magam, szomorú apropója volt, hogy Győrbe kellet mennem. Hétfőn Csoki meghalt. Akkor mikor indultam kontrollra. Emlékszem gondolkodtam rajta, hogy elmenjek a boltba. Végül a kíváncsiságom hajtott, milyen az az üzletünk. Akkor a bolt előtt találkoztam vele. Keveset beszéltünk. Mondtam neki, hogy megyek vissza végre dolgozni. Hiányzott, és jó lesz újra dolgozni. Adott egy fura pacsit, és elköszöntünk. Nem láttam rajta semmit. Mire kijöttem már nem volt ott az autó…

Aznap éjjel tudtam meg, hogy valószínűleg velem beszélt utoljára. Biztos vagyok benne, hogy ezért kellet mennem. Akkor este nagyon nehezen aludtam el. Mivel a reinkarnációban hiszek, úgy gondolom ebben az életben megtanulta amit kellet neki. Ez persze nekünk még nem sok vigasz, de tudom már több lett. Már egy másik életben tanul tovább. Hiszem, hogy szebb élete van, és jobb.

Mikor először találkoztam Csoki-val azt hittem ki akar kezdeni velem. Komolyan, már akkor is nőként kezelt. Nem is tudtam hova tenni. Aztán szép lassan megszelídített. Átkerültem a helyemre, és máris a védelmezőnk lett. Beszélgettünk, ott volt mikor kellet, s jött első szóra. Azonnal. Mikor megtudta, hogy szexuálisan zaklattak pár napig ő volt a személyes őröm. Nagyon hálás voltam neki ezért. Tőle kaptam az első csokit is, mint nő. Teljesen zavarban voltam, mert nőnapra kaptam. Most is féltve őrzött kincsem.

HRT 517 nap

Ma leginkább azt éreztem, hogy semmit nem ér amit csinálok. Nem én vagy az életem. Az, hogy teszem a dolgokat. Mintha nem is számítana, hogy jól vagy rosszul, vagy épp szerintem a legjobban csinálnám. Teljesen mindegy lenne az egész. Az is, hogy ki vagyok. Lehetek férfi, nő vagy mindkettő és egyik sem. Az élet akkor is azt jelzi, hogy ez így teljesen felesleges. Mindegy mit csinálok az életem sarokpontjai állandók. A köztes idő lehet jó, vagy rossz. A végén akkor is oda jutok ahová kell. Igen, ezzel azt mondom, hogy nincs szabad akarat. Vagyis van, de csak részleges. Mert ha nekem meg kell tanulnom autót vezetni, akkor egyszer – mikor itt az ideje, megfogok. Addig én százszor is próbálhatom, ha nincs itt az idő, akkor nem fog menni. Ezt a köztes időt, tölthetem jól is, sok utazással, vagy bosszankodva. Ez már az én döntésem. Akkor is a vezetés, csak akkor jön el mikor szükségem lesz rá. Így értem, hogy csak részleges akaratunk van.

Voltam ma temetőben is. Már egy ideje terveztem, mert minden nap elmegyek mellette. Arra nem gondoltam, hogy húsz év után tértem vissza oda, teljesen más emberként. Bár a hajam most is olyan hosszú, mint akkor. Hihetetlenül sok minden változott. Felsorolni is nehéz lenne. Két költözés más városba, négy kapcsolat, három kutya, hét macska, sok új munkahely. Közben én nő lettem. Vajon ők hogyan fogadták volna. Papi-val biztosan sokat beszélgettem volna róla. Mami nem tudom mit mondott volna. Főleg mikor már nagyon látszott rajtam. Most megmutattam magam. Kicsit sírtam, de hiszem, hogy már egy új életben élnek valahol. Igen, a reinkarnációban hiszek. A mulandóság viszont valósan ott volt. A gondolat, hogy eltűnünk, s senki nem fog emlékezni ránk. Erről is írtam valamikor nagyon rég. IceCat ezért is van ott, míg én itt vagyok az ő emléke is él. Szeretnék nyomot hagyni, szeretnék segíteni. Szeretném hinni, hogy amit teszek, ahogy dolgozom jót adok, és bántok senkit. Mindig ezen vagyok, csak sokszor az élet mást gondol. Akkor nem látom a napfény. Azt csak a cicák látják mindig…

Mai mese a Kilátástalanság, Vera-tól kaptam a szót. Már akkor tudtam, hogy a legutóbbi mélypontom akartam leírni. A neheze nem kiírni volt magamból. Megfogalmazni volt nehéz. Nem találtam jó szavakat, hasonlatokat arra az érzésre amik akkor bennem mozogtak. A végeredmény bár szerintem erős lett, nem adja vissza egy kicsit sem azt a sötétséget, amit akkor éreztem. Azt a pánikot, és kétségbeesést. Ami végül csak egyetlen kiútat mutatott.

HRT 489 nap

Vannak nagyon nehezen megírható bejegyzések, a mai mindenképpen az. Egyrészt, mert nehéz ennyire őszintének lenni, és olyanokat is kiírni amiket amúgy az ember nem tenne. Életemben talán csak egyetlen dolog van amiről csak tőmondatokban szeretek beszélni. Az öngyilkossági gondolataim. Igen, fejtettem már ki egy részt, de az nem az volt amit tegnap éreztem. Inkább reményvesztettség. Ami tegnap volt ahhoz hasonló, csak egyszer volt életemben húsz éve. Azért sem szeretem elmondani, mert nagyon ellentétes a személyiségemmel, és fáj újra átélni.

Tegnap miután kitettem a naplót jött értesítés az OTP-től, hogy inkasszózták a számlám. Fura összeg volt, mert sehova nem tudtam tenni. Pár percig el sem jutott az agyamig, hogy ez mit jelent. Csak az járt a fejemben, hogy miért ha egyszer megegyeztünk, és még időben voltam. Aztán összeomlott a világom. Azzal, hogy a számlámon megjelent egy behajtási tétel buktam a hitelem, amivel a műtét lehetőségét is. A minősítésem mindenképpen rosszabb lesz, ha egyáltalán lesz. Amint felfogtam, hogy ez mit jelent nem tudtam mást tenni, mint magzatpózban sírni. Anyu próbált vigasztalni, de esélye sem volt. Le kellet mennem a gödör aljára. Az a baj, hogy ott egy kés várt. Kirohantam a konyhába, és összeestem. Mindegy ki mit hisz, azután, hogy régi nevem kiáltotta utána, már jártányi erőm sem volt. Az járt a fejemben ennyit sem érek. Semmit sem érek. Hihetetlen, de nem tudtam semmit tenni, lebénultam egy időre. Nagyon lassan szedtem össze magam. Csak azt tudtam, hogy bármit teszek rám hívják a mentőket. Akkor még az is jó ötletnek tűnt. Az igazság, most sem vagyok jobban. Most is meg akarom tenni, nem változott semmi. Nehéz kimondani, hogy hiába tervezek, és az egésszel magam próbálom vakítani, hogy ne lássam nincs jövőm, nincs életem. Napról napra jobban utálom a farkam, és ezzel meg kell küzdeni. Ma is, és holnap is érezni fogom, hogy ott van. Akadályoz, zavar. A remény pedig elveszett, lehet nem teljesen, de már nem tudok hinni. Egész éjjel az járt a fejemben kinek ártottam, hogy ezt kaptam. Annyira igyekszem jó ember lenni, és ennek is értelme. Akkor minek legyek itt és éljek? Nincs semminek értelme.

Most abba hagyom, mert sok lesz. Így is érthető, úgy hiszem. Sajnos, a következő időszakban kelleni fog a Xanax. Tudok tisztán gondolkodni, de az van, hogy kevés. Azért, hogy ne tegyek semmit kell a feszültség oldó, el tudjam engedni kicsit a félelmem, hogy holtan többet érek, mint élve. Most ezt érzem, és gondolom…

Nagyon sajnálom

Kinek mondanád ha lehetne,
Sajnálom találkoztál velem,
Nem akartam életed ilyen legyen,
Csak segíteni akartam neked.

Az eső esik kint az utcán,
Én bent nézem bután,
Nem is vagyok jó talán,
Mindent csak veled láthatnák.

Elfogynak aztán a napok,
Hiába visszakívánom,
Neked már nem mondhatom,
Hidd el, nagyon sajnálom.

2025.III.07.