SRS -29 nap

Érzelmileg nagyon ki vagyok. Rettenetesen elfáradtam. Érzelmi hullámvasút volt a mai nap. most egybefüggően fogok mesélni. Talán a végén megint lesznek érzelmek. Biztos, mert azt minden nap akarok. Reggel eléggé rágtam a körmöm, nem is aludtam valami jól. Azért meglepően időben elkészültem. Csak a busz döntött úgy, hogy tovább alszik. Bár sokat nem szundított, mert csak tíz percet késett. Beérve mindenki inkább az ágyban lett volna. Főnökünk egy morcos fekete macskára hasonlított leginkább. Közeledettre legszívesebben fújt és karmolt volna. Azért kávé után legalább meg lehetett közelíteni. Bár még boszivá nem változott vissza. Én ma tényleg a kasszába vágytam, tudtam ott tudom legjobban elvonni a figyelmem a hitelvárakozástól. Amire aztán tíz óra magasságában kaptam is levelet, hogy visz lát. Nem értettem, de igazából senki. Valakinek nagyon hétfő volt. Szinte azonnal mentem a fél Xanax-ért. Tudtam, hogy nem a vég, de nagyon megviselt. A nap további része egészen enerváltan telt. Egy pillanat volt amit sajnálok, hogy Gazdám nem tudott felvidítani. Ettől még nagyon sokat segített az a pillanat. Csak ott még nem tudtam hogyan tovább. Az ötlet menetközben jött. Nem volt kedvem várni, hogy elintézzem a dolgokat, gondoltam rég volt, nézzük meg az OTP-t. Tudtam, hogy merész vállalás, de most éreztem nem lehetek beszari. Megléptem, nem jó, de használható ajánlatot kaptam tőlük. Rábólintottam. Az egész nem volt negyed óra, és ott volt a számlámon a három millió. Ha nem folyt volna épp a vérem, akkor biztos ugrálok. A plazma így lezárult, egy jó ideig nem mehetek újra. Sajnálom, de az indok fontosabb. Plazma után el is robogtam a Libri-be, hogy a horgoláshoz megvegyem a könyveket. Aztán fonal bolt, ott is összeszedtem ami kell. Igazán jó fej csajjal ismerkedtem meg. Akár haladok akár nem, visszatérek oda. Van egy bája a helynek. Utána a rizottóhoz szedtem össze az alapanyagokat. Aztán kis kaja, majd irány haza. Itthon sem álltam le. Mit kell most megvenni, mi ér még rá. Ja, még Győrben a DM-ben pár dolgot beszereztem, van még amit kell. Itthon megvettem az aranyérpárnát (hozzá tettem egy párnát is), a hüvelytágítókat és az aksit is. Azt hiszem más sürgős nem volt. Mivel igazán nem tudtam szüleimnek törleszteni, így ők is kaptak ajándékot. Most a műtétre félre van téve, és két törlesztő is. Most van még bőven. Számításaim szerint, ha ügyes vagyok akkor nem leszek bajban. Viszont azt, hogy mit veszek jól meg kell gondolnom. Eddig a nem várt kiadásaim negyven körül vannak. Nem baj, csak nagyon meg kell fognom a pénzt. A többit majd holnap, akkor is lesz mit vennem.

A Kérdésem változatlan: Mit gondolok, vagy érzek a műtétről? Ezek után, azt hogy mikor megyek már. Nagyon várom, és kiváncsi vagyok milyen lesz az új élet. Várom, nem lássak ott semmit. Nem lényeg, hogy ki minek fog látni, vagy mi lesz. Az a gondolat, hogy nem kell rejtegetnem, és nem fog zavarni. Jó érzés erre gondolni. Addig még sok dolgom van, bár egy része már menetközben van. A legfontosabb most a dokit elérni, s vele pár mondatot beszélni. A tesztek kellenek, hogy mennyi ideig nem leszek munkaképes, és hogy mikor hol a fenében kell lennem majd. Most erről annyit tudok mondani. Érzelmileg teljesen kimerültem, az ágyra vágyom. A szobám is rendbe kell szednem. Fel kell készülnöm, hogy amennyire lehet tiszta legyen minden. Sok tennivaló vár még rám.

SRS -36 nap (Másfél év)

Annyira érdekes volt ez a nap. Nem volt jó, hiába jött a legjobb hír. Szó szerint minden elvitte, hogy ennek örülni tudjak. Talán felfogni sem volt időm. A napom pontosan úgy indult, ahogyan vártam. Nehezen, és tudtam, hogy nagyon sűrű lesz majd. Az, hogy végül szinte senkinek nem tudtam a nap végén elmondani a boldogságom nagyon rosszul esett. Kifejtem majd.

Reggeli készülődést nem részleteszem, kicsit megcsúszva, de beértem a bankba is. Ez már más történet. Elsőnek kicsit kekeckedtem. Kellet is, s érdekelt is, hogy miért öt nap mire megtudom megkapom a hitelt. Elfogadható választ nem kaptam. Elengedtem, és folytattam. Az igénylés végére egészen jóba lettem az ügyintézővel. Sajnos nagyon nem tudott segíteni azokban amik számomra fontosak voltak. Tipp sincs, hogy elfogadják-e, s sajnos a bankkártyán sem lehet a választott nevem. Így egyenlőre maradok OTP. Meglepett, hogy másfél óra volt. Ember azt hinné a digitális világban elég pár aláírás, a bekért papírok, és mehetsz is. Amennyit nyomtatott szegény nő, szerintem pár fával végeztünk. Arra már nem jutott idő, hogy számlát is nyissak. Rohantam a buszra.

A kórházban az első megálló a pszichológus volt, igazából csak a papírokért mentem. Elvileg elég elektronikusan is, de szeretem volna kézben is. Most van négy papírom, hogy mehet a gyógyszer. Nem is kellet sokat várom, és nem is haragudott, hogy lemondtam.
Aztán átrohantam az endokrinológiára. Itt már minden volt, csak jó nem. Egyfelől csakazértis kiváratta velem az időmet. Utána sem lett jobb. A doktornőnek fogalma nincs, hogy hogyan kéne kezelni engem. Féltem azokat aki esetleg hozzá kerülnek. Rendben, hogy konzultált a pesti egyetemi doktornővel, de kitalálták, hogy mindent elvesznek tőlem. Androcour minek, túl veszélyes, köszi amiatt nincs merevedésem. A Progeszteron felesleges, oké de attól alszom jobban és vagyok nyugodtabb, fázom kevésbé. Ezek után még, ő akart gondozni engem. Már előtte is beszéltem pár emberrel, mindenki azt javasolta, engedjem el Győrt, és menjek Pestre. Így inkább kértem utaljon be a SOTE-ra. Amit meg is tett nekem. Jobb lesz így. Igaz a kemény része csak utána jött. Volt két rezidens csaj is. Megnézték a papírjaim, de hatalmas meglepetésemre egyetlen kérdést sem kaptam. Nem hiszem sok esettel találkoznak majd. Engem nagyon érdekelt volna. Lényeg, hogy egyszer csal oda fordul hozzájuk a doktornő, és ilyet szól: "Látják, mikor felöltözik, egészen lányosan néz ki." Azt hittem üvöltök vele, de lehet meg is fojtom, hogy mást ne alázhasson meg, és ne ilyen példát mutasson. Csak akkor nem kapok papírt, így csendben figyeltem a rezidensek reakcióját. Ami egy nagy semmi volt. Ez volt a pillanat, mikor elkezdtem leírni a győri kórházat… Jobb, ha nem lesz ott semmi kapcsolatom. Sietve el is jöttem, aztán busz, és haza.

Tudtam, hogy legkisebb testvérünk érkezik, így sokat nem vártam itthon. Az azért zavart, hogy azt sem kérdezték hogy vagy. Inkább elbújtam, egyedül ettem. Mert nem vártak negyed órát, hogy velük tudjak. Szeret a családom. Mondtam már, nagyon kéne a távolság. Ezért is próbálok többet keresni, ami egyenlőre nem megy. Egy keveset pihentem, majd csörgött a telefon. Néztem a magán klinika hívott, hogy jön a műtét. Egy hónap múlva. Agyam kikapcsolt, és csak az elfelejtett kérdésekre tudtam figyelni. Aztán az egyik legrosszabb jött. Senkinek nem tudtam elmondani. Ott volt bennem ez a boldogság, és le sem tojtak. Olyan volt, mintha egy üveg választana el minket, és én lennék a kis terráriumban a házi kedvenc. Türelmesen kivártam, hogy mindenki elmenjen, hátha megkérdezik mi volt. Nem tették, annyi volt a válasz anyu részéről, hogy túl fáradt majd holnap. Már fogalmam nincs miért erőltetem ezt a családosdit. Már azt is megkérdőjelezem, hogy érdeklek valakit, vagy az ami velem történik. Összesen annyi volt, hogy a PS-em kellet volna. Kicsit felkaptam a vizet, hogy szeretném most nálam legyen. Kettő van, a másikat is ellehet vinni. Szeretnék kicsit játszani vele majd, így a hetekben biztosan nálam marad. Kikapcsolni nekem is kell. Mikor kint van, félig lustaság, féli azért mert nem akarom elvenni mástól nem hozom be. Így mikor nálam van, akkor sokáig szokott.

Azt tudom mondani, hiába kaptam meg a nagy hírt, ez a nap nem volt sem jó, sem eredményes. Viszont annyira sok dolgom lesz, semmire nem lesz időm. Már ma éreztem, újra magamra figyelek, és nem rá. El tudom engedni, mert nem lesz időm foglalkozni az érzésekkel. Remélem a barátság ezzel annyira helyre áll, hogy tudjuk találkozni, és színházba menni. Bent még sok dolgom van, ebben az egy hónapban alázatot, és kitartást kell tanulnom. A határaim viszont érzem, sajnos van amit nem tudok elérni. Van, hogy ez nem is rajtam múlik. Továbbra sem adom fel, de azért a mai visszautasítás nem esett jól. Nem baj, műtét után újra neki futunk. Mikor eléggé felépültem.

HRT 491 nap

Ma aztán tényleg nem volt kedvem felkelni. Leginkább, mert tudtam mi vár rám. Féltem egy újabb kudarctól. Már sok lett volna. Inkább egy Xanax-al kezdtem is, ne omoljak össze. Reggeli rutin után pihentem kicsit. Elélveztem, de már biztosan tudom, hogy ha nincs meg a hangulat abból jó nem lesz. Lehet velem bárki, egyszerűen nem működik a kémia. Még elélvezésnek is nehéz nevezni. Csak valami lezárás félének. Ezt már akartam írni a napokban.

Pihenés után összeszedtem magam, addigra már hatott a bogyó. Elsőnek Eszter-t, a bankosom próbáltam elérni sikertelenül. Aztán nagy levegő, Zsu is velem volt. Behajtót hívtam. Aztán csak pislogtam, bár azt hiszem sikerült komolynak maradnom. Ami történt igazán meglepő, kiderült, hogy élő egyezségünk van, s az inkasszó nem is történhetett volna meg. Aztán bocsánatot kért a hölgy. Bevallom, egy pillanatra megfagytam. Kiderült vissza kapom a pénzem, s az inkasszót is feloldják a héten. Ezután már csak Eszter-rel kellet beszélnem, hogy az inkasszó nyoma milyen hatással lesz. Mert egy negatív tétel mellett lesz egy pozitív is. Abban egyeztünk ki, hogy kérek papírt arról, hogy az inkasszó rendszer hiba volt, s visszavolták. Ezt majd szépen megfogalmazom. Ügyfélnek hívva magam. Elvileg így nem romlik a helyzetem. Sajnos, a másik oldalról, a doktortól nem kaptam jelzést az első konzultációra. Ezzel vége is lett a délelőttnek, készülödhett is.

Bent tudtam Gina-nak mesélni, most is bíztatott. Azt érzem valami baj van bent, de nem tudom én vagyok az oka, vagy nem csak kihat rám, esetleg csak paranoia. Általában én tudom a legkevesebbet, mivel túl kevés ideje vagyok ott, s nem vagyok jelen a beszélgetéseken sem. Nem zavar a dolog, csak félek esetleg megint kirúgnak. Nos, ez tudom paranoia, de ezek tapasztaltam. Csend, csend, vita, elbocsáltás. Már sejtem én voltam ezeknek okozója, így most igyekszem jó lenni. Elég vajon, vagy én nem erre teremtettem. Saját üzletemnek kéne lenni. Nem tudom, én szeretek itt, szeretem csinálni. A Somogyi-nál is ez volt… Aztán mi lett a vége.