Talán, ha ma valamit írni kéne, akkor a csapatépítő lenne. Csak ez sem ilyen egyszerű. Az sem, hogy miért is mentem, s miért esett ennyire rosszul az egész. Nem, mert a hormonok cseszegetnek. Mindent is babrálnak. Bár nem vagyok szerelmes, ebben biztos vagyok. Mégis annyira kapcsolódni akarok, hogy fájt látni hogy néz másra. Ez cseszettül nem normális. Én meg itt agonizálok, hogy megint lecseszett. Nem jó ez így. Valójában egy kicseszett molylepke vagyok, aki állandóan megy a fény felé, míg végül megégeti, de aztán újra oda vágyik. Egészen értelmetlen.
Bár attól féltem, ha nem megyek rombolom majd a bizalmat, nem ez lett. Inkább csak magam omlottam össze. Teljesen ok nélkül. Annyi jó van benne, tudom ezen is túl leszek. Csak szokjak hozzá újra az ösztrogénhez…
Az volt egyébként amire számítottam, szerintem nem beszéltem az öt óra alatt húsz mondatot. Nem ez vagyok, inkább egyénekkel szeretek beszélni. Ettem kicsit, s ittam egy Shrek-et, s egy Millers-t. Lehet ez is közre játszott abban, hogy szétestem mint egy IKEA-s szék. Nem tudom. Nem bánom eljöttem, az Instax-ot jó volt kipróbálni. Szeretem azokat a képeket amiket csinál. Hangulata van.
Talán ennyit szerettem volna. Jó, az biztos visszatérek a Diario használatához. Eddig ez ad meg mindent. Erről máskor. Most épp lemerül a teló…

Gondolatok: Ma nagyon két végletű volt a nap. Amennyire lehúztak a Threads-es dolgok annyira volt meghökkentő a nap vége. Jobb lenne inkább beszámolni róla. Azért pár szó még. Alapvetően amíg nincs túl sok negatív megjegyzés, addig tudom kezelni a helyzetet. Pár internetes emberke. Nem nagy dolog. Viszont ahogy növekszik az elérésem egyre több jön. Ez nagyon két oldalú. Egyfelől végre, ha suttogás is, de van hangom. Viszont ezt a hangot többen próbálják elnyomni. Korlátozni nem szeretném a dolgokat. Annak nem lenne értelme. Nem tagadhatom, hogy fájnak ezek, s pár pillanatig megingok. Nem csinálnám vissza, s tudom ennél sokkal erősebb vagyok. Persze, azért is mert van támogatásom offline világban. Nem lenne, és ezt érezném mindenhol, biztosan a vége nem lenne jó. Ez ellen is jó lenne valahogy küzdeni…
Napom: Reggel időben keltem, fürödtem. Ettem, Divi. Utána sorozatoztam. Kicsit pihentem, ebéd. Utána készültem dolgozni. Mivel Wensday-t néztem, adott volt a fekete szett. Bent nyugi volt, nem is tudok rosszat mondani. Eltelt a nap. A nehezebbik fele inkább az online dolog volt. Bár sokat nem tudtam agyalni. Aztán jött János bácsi. Tényleg az. Tudni kell róla, hogy nagyjából fél éve udvarol nekem. Eddig nem volt komolyabb igazán, mert bolton kívül nem látott. Ma igen. Basszus bevárt. Megfogta a kezem. Simogatott. Nincs bajom vele, de 65+ korosztály. Őszínte leszek, még ez sem zavarna. De intelligens ivó, ami nekem nem fér bele. Sem az, hogy nem érti a nemet. Mikor már a szemérmem felé halad le kellet állítanom. Az még nem tudom véglegesen miképpen fogom.
Érzelmek: Ma minden volt. Viszont képes lettem volna hisztizni, hogy a Gazdám nem figyelt rám. Jó, nem mindig van. Csak vele ilyen vagyok. Nem is értem, aztán ez is helyre állt bennem. Megnyugtat, hogy láttam. A világ még működik. Lehet nem is cica, hanem kutya vagyok.
TV: Wensday, első két rész. Enid imádom még mindig.
Gondolatok:
Megakartam már csinálni újra ezt a sablont. Kicsit másképpen. Az oka, hogy most nem gyorsak a változások, vagy a dolgok. Egyszerűen csak folyik az élet. Ehhez az esszé stílus nem mindig stimmel, vagy csak túl rövid lenne. Másik, hogy a program, ami ezt valamelyest oldaná nem készül. Az android programozás nehezebb mint gondoltam. Lényegében ezért van újra ez.
Napom:
Semmi extra. Csak eltelet. Munkában tanulom az új műszakot, merre hogyan. Sejtem, lesznek bonyodalmak, de lavírozni sosem egyszerű. Vannak dolgok amiket újra kell gondolnom, és változtatnom. Nem igazán munka részen. Inkább személyiség dolgában.
Álmom:
Nem volt. Túl régóta. Ez vagy jó, vagy nem. Szeretek álmodni, de ez azt jelenti nyugodtabb lettem, ami meg jó.
Testi változások:
Mikor utoljára ezt írtam még volt, már nincs. Ez elég nagy változás. A sok állást még mindig nagyon érzem. Más nincs. Talán hogy érzem a mellem, azt hiszem nődögél.
Libidó:
Ma megpróbáltam. Roberto segítségével. Nem megy még. De az biztos, hogy vaginálisan sokkal jobb a szeretkezés. Imádom magamban érezni. Ott van.
Érzelmek:
Ma morgós voltam egészen sokáig. Vannak dolgok amiket nem kéne erőltetnem. Aztán Gina kicsit rám ilyesztett, utána nem sokkal helyre álltak a kockák bennem. Már tudtam vidáman dolgozni.
Étkezések:
Reggeli a szinte szokásosnak nevezhető szendvicsek. Ebéd borsóleves, és rizottó. Vacsi banán, s kis csoki.
Kiadások:
Túl sok, nem részletezem. A kaja, energiaital…
Zene:
Don’t Worry be happy…
Vannak az életben pillanatok mikor tudod, hogy ott vagy. Van amit jobbá lehet tenni, de be kell vallanod magadnak. Jó úton jársz. Amikor tudod, most valami izgalmas jöhet. Talán valami nagy. Érzed a jövő annyira már nem burkolózik ködbe. Ezek a pillanatok, amik igazán felemelők.
A napokban sok dolog járt a fejemben, s még több apróság történt. Van, hogy leírni is nehéz lenne. Ezért gondolkozom, hogy AI-al csinálok egy androidos programot, hogy írni tudjak gyorsan, ha úgy van. Egyenlőre csak tervek vannak. A napokban leginkább azon filozofáltam magamban, hogy vaginám van. Tudom hogyan hangzik, de kellet ez ötven nap, hogy bátran hozzá merjek érni. Nem a vaginámtól féltem, hanem hogy ártok vele. Fertőzések miegymás. Így már érzem, sőt tudatosan érzem. Ténylegesen ott vannak az érzetek ahol fizikálisan. Ami kezd igazán érdekes lenni. És persze jó is. Van most is, hogy beduzzadok, vagy fájok. Sejtelmem nincs menni idő a teljes gyógyulás, de ha azt nézem teljesen megváltoztattak, azt hiszem sok.
Nagyon fáradt vagyok, és nem is tudom mit akartam ezzel most kihozni. Elfelejtettem. Ahh, jó éjt. Talán majd holnap.
]]>Nehéz lenne megfogalmazni ezt a három napot. Jól éreztem magam mindegyiken. Vasárnap végül nem volt vészes, köszönöm a Vezető-nek. Tényleg mindenhol segített, és nekem most erre volt szükségem. Cserébe csináltam mini szendvicseket. Végül munka után még a Bár-ba is lementünk. Ahogy lenni szokott, dartsban az első kört megnyertem. Meglepetésemre két italt ittunk. Jó volt, nagyon élveztem, hogy ennyire sokat fárasztottunk egymást.
Tegnap leginkább a visszarázódásról szólt a nap. Kasszában voltam. Nem is nagyon tudok mit mesélni róla. Volt egy-két nehezebb pillanat, de úgy érzem jól dolgoztam. Bár keveset beszélgettem mással. Kicsit kívülálló voltam. A kasszának ez a hátránya, ezt már megszoktam. Cserébe itt a vásárlók akik többet adnak. Kicsit hisztis is voltam. Kezdenek a hormonok hatni. Néha nem tudom mit képzelek, és mi valóság. A szédülés elvileg mellékhatás. Ez biztos van, mert amíg nem kentem nem volt. Annyira nem zavaró, csak most még hirtelen jön. Több nem is volt.
Ma pár dolog volt csak. Reggel jöttek öcsémék, így inkább velük mentem be. Gina-nak megjött az ajándéka. Be is robogtunk, én felszedtem a csomagot. Befutottam a boltba, és átadtam. A nagyon szerdát megélő Tökfej-nek. Mosolygott, ezt azért jó jelnek vettem. Utána a legnagyobb természetességgel elkezdtem dolgozni. Segítettem átvenni a fagyost, majd elkezdtem megint mini szendvicseket gyártani. Jó volt kicsit gondoskodni róla. Nem sokkal utána jöttem is haza. Pihenni, sejtettem most is sokat alszom majd. Így is lett, kilenc órát aludtam összesen. Utána nekiálltam a krumplis tésztának. Ami jó is lett, sőt finom is. Aztán visszatettem a gázra, had hűljön. Csak a láng még takarékon volt. Egy óra múlva mentem csak vissza. Igen oda égett, nagyon. Úgy kellet lekaparni, nagy darabokban jött fel. Azért a nap végére majdnem normális lett. Sokat beszélgettem, ami igazán jó volt. Most pihi, és jön a holnap. Jön pár izgalmas nap. Akkor majd biztos lesz napló. Ahogy rájövök a mellem mit csinál arról így írok.
]]>Aztán jön egy erősítés az élettől, és azt hiszed tiéd a világ. Vagy legalábbis, hogy minden jól megy. Akkor mindenképpen jönnie kell egy pocsék napnak, ami megmutatja mennyire kicsi is vagy, az élet pedig mennyire hatalmas. Mi kis kérész életünkkel, porszemek vagyunk. Csaj játékra jók. Megmutatni, nem mindig süt a nap. Nem vagy te macska. A napom erre pont tökéletes példa.
Az meg már biztos, hogy a családom egy kicsit se érdekli mi történik velem, ha bárki mással történt valami. Most is nagyon szívesen költöznék, tudom hiányoznak a nyüzsgés. Valamit azért kitalálnék rá. Viszont lehangoló, hogy nem érzem számítanék bármit a megszokottól.
Rossz kedvem van, jó lenne síni. Kisírni ezeket a pocsékságokat, paranoiákat. Hinni magamban, és a holnapban. Jó, az biztos a holnapba megint belebukom, és csalódást okozok. Így garantált a rosszkedv. Elég volt ez most. A hormonok meg megint játszanak az érzelmeimmel. Csak be akarok gubózni, és folyatni könnyeim. Jobb lenne. Holnap legalább tudom legyen nálam Xanax is. Utálni fogom magam érte, de talán akkor nem zuhanok össze, ha nem tudok haladni. Mert ez biztos… Ez megint egy olyan bejegyzés, amit nem szabadna kirakni. Sokat rombolnék vele… Nem is fogom kitenni.
]]>Vannak napok, mikor érzed, pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Nem biztos, hogy sokáig tart, de addig élvezni kell. Ma nagyon ezt éreztem. A nap kezdetétől úgy voltam, hogy ezt most teljesen el bolondozom. Reggel már egy képpel fárasztottam Gina-t. A nap első felében inkább a vevőkkel szórakoztam, meg rakodtam, takarítottam. Egészen sokat mászkáltam, és mozogtam. Most nem volt annyira rossz, mint tegnap. Szerintem így jobban gyógyulok, vagy az emelgetés volt a különbség. Nem vagyok biztos melyik. Sikerült egészen bolondnak tűnnöm. Egy dobozt hagyott kint Gina, abban pakolt. Én meg találtam. Első dolgom volt belemászni, elvégre cica vagyok. Megjelent, a nézett, majd közölte inkább nem kérdez semmit. Én meg könnyeztem a nevetéstől. Nagyjából ennyi volt bent. Mert aztán elraboltak, a beleegyezésemmel.
Emeltünk keresni Halloween cuccokat. Jelentem, nincs gazán értelmes sehol. Pedig már szinte mindenhol jártunk. Ma Tedi-t jártuk le. Utána már jöttünk is haza. Beszélgettünk, s erre van igazán szükségünk. Persze, közben videóztam. Kezdek ráérezni, de még gyakorolnom kell. Szoknom kell Gina-t nem zavarja. A beidegződés miatt, még van mikor nem nyúlok időben a telefonért. Szóval, hazaértünk. Odin kint volt, így szokásosan kiengedtem a másik gazdájához. No, ez annyira igaz, hogy beugrott hozzá az ülésre, mintha mindig is ott utazna. Csak pislogtam. Alig tudtam kiimádkozni. Pedig ő nem szokott autózni. Sajnos, koszt hagytunk magunk után, ez zavar. Nem szeretek. Viszont még mindig nem térek magamhoz mennyire ösztönös volt.
Itthon megcsináltam a napi videót, ment is Tiktok-ra. Akkor jöttem rá, hogy nem tudom mit gondolhatnak rólunk. A videók alapján úgy nézünk ki, mintha a legjobb barátnők, vagy tesók lennénk. Vagy valami ilyen. Mindig csinálunk valamit, és tuti nevetünk. Szeretem visszanézni őket. Szeretem, hogy idilli amit mutat, tök jó. Ma már rájöttem, az anyagot át is kéne adom, ne csak én csináljak videót. Így izgalmasabb lesz látni mit hozunk ki belőle.

Ma azért tudok miről mesélni, mert munkában is volt jó, meg a Divi is kicsit érződik. Még nem indultak be a dolgok, de az, hogy fél napra vettem be a következőt éreztem. Egyébként egy egészen normális napom volt. Jó, inkább mesélek, mert ma sem leszek hosszú. Lehet visszatérek egy időre a tematikusra. Fene tudja…
Reggel tudtam, hogy pékség, így nem volt bennem fezültség. Jó volt nyugodtan nekiállni. Aztán ment is a dolog. Bár sokat vettem a vevők, tényleg sokat. A végére tudtam fél órára segíteni, és még mindig nem tökéletes a mozgásom. Nap végére aztán pont végeztem. Tényleg pontosan. Vera megdicsért, ami nagyon jól esett. Tudom, hogy csak a jóval elégszik meg. Tudom, mit kell teljesítenem, és próbálom is ezt egyre jobban csinálni. A pékség is, kezd alakulni. Ráérzek, valamennyire. Bár káoszt tudok magam után hagyni, de azt azért átlátom. Egy dolog volt. Jött három fagyos. Gondoltam nem sok, ami tényleg nem volt az. Megcsinálom egyedül. Vera szólt is, hogy segítenek majd, de én elutasítottam. Reméltem lassan, okosan megtudom csinálni. Első után éreztem, ez így nem lesz jó. Nem szoktam fájni, de most fájtam. Megértettem, hogy miért mondják ne emelj. Nem tudom ott milyen izmokat mozgattam meg, de na ez még nem megy. Nem nehéz volt, csak sokszor emelni, az nem ment. Pedig pont ebben reménykedtem. Ma is új dolgot tudtam meg a testemről. Arra is rájöttem, hogy ülő munka hamarabb ment volna. Okosan csinálva tényleg segít. De egész napot nem lehet csak széken, kell a párna. Futni néha is szoktam, de nem sokat. A hirtelen mozdulatok nem igazán mennek. Itt még nagyon bele tud nyilallni. Ennyi volt a munka.
Átraktam a Divi-t reggelre. Mindenképpen jobb lesz. Szeretem érezni a hatását. Ami egyenlőre szédülés is. Vagy keveset eszem, vagy iszom, vagy nem tudom. A hajam még nem változott. Igazán semmi csak valahogy placebo szinten vannak. Akkor placebo alapon a mellem is növeszthetem? A körmöm törik, mintha kötelező volna. A testem még nem eszmélt rá, de most van bennem hormon. Jó volt azok nélkül is, de volt pár dolog ami nem tetszett. Egyik, hogy volt agresszió bennem. Ösztrogén alatt ez kimaradt. Vajon hormon nélküli személyiségem lehet az alap? Bár nem tudom mi lesz, így is nagyon vidám vagyok, ha erre még az ösztrogén rátesz, akkor lebegni fogok. A szőröm nagyon furán viselkedik most. Van ami normálisan nő, van ami gyorsan, s van ami szinte nem is… Nem értem. Pár hét, és érezni fogom a hatást. Addig marad, ez a tippelgetés, épp mi változik. Hirtelen olyan, mintha az elejét írnám a naplónak. Nagyítóval figyelem magam, és keresem mi változik. Azon azóta is gondolkozom, az a 65kg énem hiányzik-e. Néha… De most is jól nézek ki.
]]>Ma csak túlélni akartam, ami hellyel-közzel ment. Ennek most én voltam a hibása. Tudtam, hogy pékség lesz, és azt is, hogy ezt valamiképpen egyedül kell megoldanom. Ami hol ment, hol nem. Az időbeosztásom pocsék volt, és egy idő után annyira beduzzadtam, hogy a mozgásom is fura lett. Arra legalább rájöttem, hogy miért pánikolok reggel. Valahol látom, vagy sejtem, hogy nem tudok olyan teljesítményt nyújtani amit elvár tőlem a Vezetőm. Lényegében megfelelési kényszerem van. Emiatt kicsit túl is húzom amit tehetnék. Bár nem volt nagyon fájtam, de nem volt kellemes sétálni. A rossz, hogy ezeket pár perces üléssel kihagyhattam volna. Minél inkább feszítem, annál többet kell pihennem. Végül azért egészen értelmesen végeztem, segítséggel. Holnap már jobban fog menni remélem, és eljutok a végére. Kezdek rájönni hogyan tudom egyedül vinni, anélkül hogy sérülhetek. Van ahol lassabb vagyok, vagy másképpen emelek. Az is van, hogy nem egyszerre viszem. Lazább utat kellet keresnem. Most ezt kell majd gyorsítanom, ez a tervem.
Munka után kicsit együtt maradtunk Gina-val. Most is Halloween bűvöletében beszélgettünk, és mászkáltunk. Kerestünk tököt, vagy jobb esetben koponyát, őszi dolgokat. Még nem nagyon vannak, pedig megnéztük a Sinsay-t, a KIK-et és a PepCo-t. Végül itt vett egy teáskannát. Aztán ettünk pár falatot, és beszélgettünk egy jót. Még munkában kiderült, hogy túl durva voltam a műtét előtt. Erre én is rájöttem, s igyekszem ezen javítani. Tudom menyire sok dolgom van, de ez fontos számomra. Nem várom minden régi legyen, hiszem nagyot csalódott bennem mindenki akkor. Viszont szeretném megmutatni, hogy ténylegesen változtam. Ez nekem is idő…
Egy apróságot akartam még írni, hogy égül úgy döntöttem, hogy reggel kenem a Divi-t, hogy napközben legyen az ösztrogén sok, és kitudjam élvezni.

Ma reggel már érztem, hogy az a nap mindenképpen testileg megterhelő lesz. Az is lett, sajnos. A szellemi rész pont olyan volt mint vártam. Jó volt újra csak azért kedveskedni, mert lehet. Figyelni a vevőkre. Ez nagyon hiányzott.
Reggel tovább pihentem, de visszaaludni nem tudtam. Utána otthon már a szokásos menetrend szerint mentem. Ebben csak a betadni volt kivétel. De gépeztem, betadni, ettem, rendbe szedtem magam, végül készülődtem. Szóval otthon a normális mederben haladtak a dolgok.
A munka már nagyon más volt. Berobogva megvettem Gina-nak az unikornist. Ez tervem is volt miután elárulta akarja. Aztán futottam dolgozni. Ahogy vártam nem igazán tudtam teljesen jól működni. Igazán csak a vége volt jobban fájdalmas. Meglátjuk mit hoz a hét. A regeneráció a fontos, elég e a pihenő.
A vevők már izgalmasabbak voltak. Kettőt emelnék igazán ki, mert a többiekkel csak pár szót váltottam. Igaz itt is volt egy érdekes észrevételem. Míg mikor készültem műtétre sokan támogattak, úgy, hogy tudták mi fog történni. Most mikor visszatértem, volt aki teljesen meglepődött, hogy megcsináltam. Tényleg vaginát csináltattam magamnak. Látszott a zavar az arcukon. No, de a két vevő. Egyik egyik törzsvásárlónk. Nem tudtam vele sehogy zöldágra vergődni (vajon honnan ered ez a mondás), nem sejtettem miért nem szól hozzám. Most – lehet mert új hajam van – megszólalt. Kérdezte, hogy pasi vagyok? Mondtam, nem nő. Ezen elbeszélgetünk egy percet. Vicces volt, mert azon a denem – deigen szinten volt. Aztán megunta, és elment. Mosolyogtam, és végre megértettem mi a baja. Abban is biztos vagyok, önmagával is van problémája. Másik egy csaj volt. Én nem szeretem, ha valaki szomorú mikor ott van szembe velem. Kicsit beszélgettünk, lassabban csináltam a dolgom. Végül azért mosolygott. És azt mondta megérte bejönni ide. Kicsit elérzékenyülve mondtam neki, hogy mosolyogjon, s akkor rá is mosolyognak. Így lesz szebb a világ.
]]>