HRT 486 nap
Egész nap fáradt voltam. Pedig korán feküdtem, és sokat is tudtam aludni. Lehet, hogy kicsit túl aludtam magam. Vagy rossz időben keltem. Azt már tudom, ha nem lámpára kelek, akkor fáradtabb vagyok. Végülis így imitálom a reggeli napkeltét. Ma megint előbb keltem, mint az óra bár nem sokkal. Egyedül voltam, így jól időben tudtam készülni. Bár volt sejtésem mi lesz a munkám, inkább bevettem a Xanax-ot. Már nem arról szól, hogy mit nyom el bennem, hanem hogy sokkal könnyebben lépek túl a dolgokon. Holnap, és szombaton még akarom használni, utána kipróbálom, hogy magamból is elő tudom hozni azt a "jól van az úgy" érzést. Mivel fáradt voltam, így igazán fel sem pörgetett. Inkább csak bamba voltam. Figyeltem, s nem hiszem hibáztam, de inkább volt robotpilóta. Néha vannak ilyen napok, bár most is beszélgettem vevőkkel.
Volt egy beszélgetésem Gina-val is. Megkérdezem hogyan hozzuk össze a következő évet, hiszen innen- terveim szerint – elég kaotikusan leszek. Áprilisban dokik, nyaralás, színház. Májusban biztosan dokik lesznek. Terveim szerint viszont szeptember környékén már megyek nagy műtétre, és suliba is. Jelenleg fogalmam nincs, ezt hogyan oldom meg. Remélem augusztusban megtudom oldani a műtétet, akkor a suli sem esne ki. A műtétről tippünk sincs, hiszen a felépülés időbe telik. Nem tudom mennyi idő, de biztosan hetek. Csak a korház öt nap. Utána még itthon lábadozom. A varratok? Kontroll? Ez nagyon kemény lesz. Akkor is akarom. A sulit Hajni segítségével megoldottuk. Kedd, csütörtök mennék. Délutánosban akkor mindenképpen szabadnap, délelőttösben a következő napon köztesben mennék. Legvalószínűbben kilenctől ötig lennék azokon a napokon. Ami igazán jó megoldás. Ez azért megnyugtatott. Igazán a műtét miatti kiesések zavarnak. Ezt nem tudom mennyire fogják tolerálni magasabb szinten. Azt tudom Gina ki fog állni mellettem, hiszek is a csapatban. Viszont, sajnos tényleg sokat fogok menni. Egy izgalmas, és nehéz fél év jön most.
Munka után még elrohantam plazmát adni. Nem volt semmi lényeges. Olvastam, utána siettem a buszra. Itthon Zigi lett, így megkapta a Kinder állatkertet. Ma sikerült végre egy Vasember-t kifogni, de Gwen továbbra sincs. Holnap megveszem a maradék tojásokat, és én ezzel le is zártam a dolgot. Közel hatvanat vettem, csak pókember, és a póklány nem volt benne. Igaz, ismétlés is csak öt volt. Mind egy kartonból volt, a boltból. Jó játék volt, bár kicsit drága. Nem számolom ki.
]]>HRT 480 nap
Nem tudom, hogyan foglaljam össze a mai napot. Egészen eseménytelen volt. Közben azért jöttek csomagok, és én is rájöttem nem állok még ott ahol hittem. Bár ez igazából jó dolog. Viszont megint inkább az elején kezdem, nem a közepén
Reggel aludtam inkább, egész nap nem is akartam kikelni az ágyból, bár szerintem ez az eső miatt volt inkább. A délelőtt részleteivel nem untatok senkit. Inkább… Volt megint hajnalban merevedésem. Jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy a progeszteron miatt. Viszont így most jobban alszom, s újra értelmes a vérkeringésem. Lehet emiatt lett, vagy csak hiszem jobb az alvásom, s eddig is voltak merevedéseim. Tippem sincs. A tény viszont nem segít, hogy ne akarjam levágni. Aztán egyedül maradtam. Álltam a konyhában és felvettem a kést. Néztem, s néztem a kést. Most sem volt kétségem, hogy nem akarom. Azt viszont igen, hogy a vaginámmal érezzek majd. Nem is érzetként élem meg a péniszem. Aztán visszatettem a kést. Még maradhat sóhajjal. Ezt a pár hónapot biztosan. Aztán meglátjuk mit hoz a jövő.
Másik, a munka volt. Most is áll a fogadalmam, hogy mindenkivel kedves lenni. Ha tegnap hármas adtam magamnak, akkor ma éppen hogy kettes lett. Nagyon mufurcak voltak az emberek. Tudom az eső, de hogy rosszabb legyen mint karácsonykor, azt nem gondoltam. Kicsit én is ludas vagyok, de néha úgy érzem már nem csinálhatom úgy a kasszát ahogy én szeretném. ██████ ███ ██ ██████████ ████ █ ████████ ███████████ ██ ██████ ███ ████ █ ███████ A csatározásokba meg már belefáradtam. Hagyom az egészet, azt teszem amit mondanak, függetlenül attól hasznos vagy sem. Túl sokszor voltam, s sajnos mindig is leszek az új lány. Most más a terv, ahhoz pedig ez a munka tökéletes. Lényeg, hogy meghúzzuk magunkat, s mindent ügyesen csinálunk. Bármi is legyen az.
Egyre biztosabb vagyok viszont mit szeretnék a jövőben. Addig míg a gimit nyúzom olvasni szeretnék, s úgy menni egyetemre, hogy már egy komoly alapom legyen. Gondolkozom pszichiáter legyek, de szerintem azzal nem segíthetek annyit, mintha pszichológus legyek. Az teljesen biztos, hogy transzneműség lesz, jó eséllyel gyerekekkel. Azaz a transz gyerekekkel szeretnék elsősorban foglalkozni. Izgalmas lenne kutatni az okokat, de inkább beszélgetni, segíteni akarok. Ezt látom most, várjuk meg mit gondolok fejlődéslélektan után. Az biztos izgalmas lenne, ha kicsitől egészen nagy korúakig tudnék beszélgetni. Viszont ez még nagyon messze van. Addigra már én is más leszek, teljesen én. Aki olyan, mint ők…
]]>