HRT 311 nap
Nagyon sok minden történt ma, nem is tudom mennyit fogok írni. Reggel a Visszatartás lett a nap lapja. Bevallom, nem tudom hogy jött a mai naphoz. Vagy lehet pont azért nem, mert tettem ellene. Reggel fürödtem, és hajat is mostam. Már korán kitaláltam a szettem, és szeretem ezt amit összeraktam. Sajnos, nem tudtam egyberuhában menni. Így az lett amit a képen láttok. Ebben is mentem be Győrbe. Kicsit sietősen, de elértem a buszt. Szerencsére annyira nem esett az eső. Időben beértem, és várt rám nagyon sok séta. Magassarkúban, amit nem gondoltam végig.
A gyógyszertár az egyetlen, ahol semmiképpen nem tudom a választott nevem használni. Az viszont nagyon zavart, hogy ott állok női ruhában, sminkben. Veszem a női hormont, és következetesen uramoznak. Nagyon kellemetlen volt. Tudom, ne picsogjak, de ez van. Engem zavar, egyre kevésbé vagyok úr és egyre jobban vagyok hölgy. Meg írtam, nagyon tudja az ember önbizalmát ez rombolni. Mit számít, hogy tíz hónapja oda járok. Kb. olyan volt mintha a tízhavi gyógyszert a semmiért vettem volna.
Utána mentem a Vinted-es csomagért. Kicsit beszélgettem, és még kávét is vettem. Már nem tudom lehet oda rendelni vagy sem, mert most megint engedi. Utána robogtam a kozmetikushoz. Jó séta volt, arra nem számítottam, hogy ennyire le fogok izzadni. Amit már észrevettem, hogy egésztestben izzadok, és jobban. A hátam lényegesen. Viszont összességében később kezdek el, és kevesebb ideig. Persze attól még a végeredmény ugyan az. Mikor oda értem jutott eszembe, hogy nem vettem le pénz, szóval mehettem OTP is. Szerencsére volt egy a közelben.
Ma volt a napja, hogy a mellkasom, és a hasam gyantázzák. Ahogy sejtettem, nem szabadott volna borotválnom, csak engem meg nagyon zavar. Így is kértem, hogy csinálja meg. Beszélgettünk, és közben csinálta is. Nem volt vészes, a lézeres egy ideig sokkal rosszabb. Ott volt, hogy megkönnyeztem. Most teljesen piroska a felsőtestem. Ó, a hónaljam is kértem. Egyáltalán nem fájt, s most nagyon szép. Jó volt látni magam a tükörben, és hogy nem kellet takarni magam. Itt biztonságban voltam. Nagyon kedvelem őt. Legközelebb beszélek vele, hogy kicsit írjak róla itt-ott. Beszélgettünk is, és mutattam neki a lában, s a kezem. Egy gyantázás után mennyire eltűnt. Kérdeztem, ez normális. Azt mondta, normál esetben ez évekig tart, így biztos köze van a gyógyszerekhez. Én boldogan mosolyogtam, de tudom ez csak egy aprócska győzelem.
Miután elköszöntünk, mentem Spar, hogy a Pumkin Spice latte-hoz megvegyem a dolgokat. Már akkor tudtam, hogy a három kiló sütőtök sok lesz, de éreztem jó lesz az még. Mindent nem is tudtam ott megvenni. Így mentem is, a belvárosiba. Ott már megleltem amit kerestem még. Eddigre már egészen furán jártam, a cipő erre nem jó, túl magas a sarka (8,5cm). Annál viszont jobban tetszik, hogy lemondjak róla. Azt vettem észre, hogy befelé nem néztek meg annyira, addig visszafelé mikor fáradt voltam igen. Ez szerintem részbe azért volt mert nagyok kopogott a bakancs. Buszmegállóban végül megpihentem, és olvastam.
Hazaérve szinte azonnal mentem is aludni. Pontosabban előtte elélveztem. Ütött, szóval kezdem egy részét érteni. Azt is mi izgat, és hogyan izgassam magam. Míg eddig a makkom alját kellet izgatnom, már az szinte nem is reagál. Áthelyeződött a tetejére a húgycső végéhez. A másik durva zóna a herezacskó alja. Tussal teljesen fel tudom izgatni magam érintés nélkül. Ezek voltak az utóbbi idők nagy változásai.
Pihenés után szinte azonnal neki álltam a latte-nak. Nem volt egy könnyű ital, pontosabban étel. Kellet elsőnek sütőtök pürét csinálnom. Nagyon finom lett. Mikor ettem örültem meg, hogy még van két kiló a hűtőben, biztos csinálok még. Utána összeállítani már nem volt nehéz. A latte maga az ősz, képen is itt van. A legjobb, hogy pont esett kint az eső, ősz volt. Én pedig kicsit álmaimba kerültem. Kicsit elhittem, hogy lehet könyveskávézóm, ahol ősszel felszolgálhatom. Miközben tökök vesznek körbe minket, és fahéj illat. Csak a gondolat arra késztet, hogy egy kávé mellett olvasni kezdjek.
Ma egész nap teli volt a hasam, így lehet le kell majd állnom megint pár napra. Reggel stangli volt krémtúróval, ebéd omlettes warp, mikor hazaértem paradicsomos káposzta. Vacsira csak a sütőtök pürét ettem. Nasi pár banán volt, és egy pumpkin spice túró rudi. Szerintem jól osztottam le. Nagyon nem csúsztam ki, de mozogtam is sokat.
Estére csak az angol marad, a napló, és a rutin. Kicsit fáradt vagyok, és sokat fáztam, igyekszem feküdni. A holnaptól taratok, mert a rosszabbik vezetővel leszek, de ez az utolsó délutánosom a hónapban. Délelőttben ott a főnök, akkor nem szoktak ilyeneket csinálni… Túlélésre játszom majd.


Adatok
Címkék: napló, este, mindennapok, változások, érzelmek, testem, pihenés
Súly: 71,2,
Alvás: 6:50,
Lépések: 10 700,
Kalória: 1 445,
Könyv: James S. A. Corey – Cibola meghódítása,
Olvasás: 30,
Szavak: 740,
Játék: Last of Us Part I, Rövidkék
Időjárás:
16 / 11 °C
Napkelte: 6:24 Napnyugta: 19:10
Holdfázis:
Növekvő hold
Hely: 47.693561, 17.630512
Értékelés: ★★★★☆
HRT 288 nap
Reggel keltem, majd kávé, és jött is az Egyensúly a nap lapjának. Pozitív lap, az igazságosság. Tovább léptem rajta, és elmentem fürdeni. Nagyon kellet már, főleg a hajam miatt. Szeretem kétnaponta megmosni. Most fogok emiatt hajszárítót is venni. Fürdés után Divi volt, majd reggelire megettem az utolsó joghurtomat szokásos BelVita-val. Utána összeírtam mit szeretnék a videóba, természetesen maradtak ki dolgok, és így is hosszú lett. Utána még kicsit voltam kint, de Öcsémék érkezése előtt meg akartam csinálni a videót. Egészen gyorsan meglettem vele. Egyre kevesebbet hibázok, viszont most fogok majd több videót csinálni. Mire felvettem meg is jöttek. Én néztem sorozatot, majd ebédeltünk. Pulyka leves volt, és lasagna. Mielőtt pihenet elélveztem. Tudni akartam van-e értelme. Nem volt. Vannak időszakok mikor megéri két napig, de többet semmiképpen. Nincs meg a vágy. Igazán aztán pihenni sem tudtam, csak egy órát bólogattam. Felkeltem, sorozat, kávé közben.
Aztán neki feküdtem a vágásnak. Bevallom, kezdem ezt a részt is szeretni. Mikor összeáll az egész. Lassan szeretném jobban felvenni a dolgokat. Már így is jobban darabolom a mondandóm, legyen hol vágni a videót. Most majd azt akarom kipróbálni, hogy átrendezem. Az áttűnés szerintem megmarad erre a pislantásra, én szeretem. Kicsit tényleg olyan, mintha csak egy villanás lenne és nem tudod lemaradtál vagy sem.
Kiment a videó, én meg olvastam kicsit. Fürdeném már nem kellet, így gondoltam gyantázok. Érdekes élmény lett. Az X-Epil Happy Roll-t vettem meg. Eddig két tesztet csináltam, ma terveztem, hogy akkor nagyüzem. Lábam egészen jól is ment. Bár most sem értem, hogyan nem marad másoknak egy szál sem. Mindegy mert így jobb borotválni. Ami utána jött az felért egy kínzással. A hónaljamat akartam. Csakhogy nem melegedett fel eléggé. Pedig folyamatosan visszadugtam. Csak a tetejében nincs melegítő, ha ott kihűl, úgy jársz mint én. Nem tudtam leszedni, szinte sehogy. Végül az olajos törlőkendő leszedte, de véraláfutásos maradtam. Tanultam belőle. Utána a kezem még megcsináltam, de most sem vagyok teljesen elégedett vele.
Utána kentem, majd vacsoráztam. Régóta először pirítós ettem, prágai sonkával. Sokat nem számítanak a dolgok, simán állok 70-71 kiló között. Szeretnék lejjebb menni, de nem eddig nem sikerült.
Mára már csak angol van, és olvasás. Viszont egy rész még szeretnék megnézni. A videót ide is elhoztam, köszönöm, ha megnézed és bárhol hozzászólsz.
Adatok
Címkék: napló, este, pihenés, MyraLog, videó
Súly: 70,15,
Alvás: 7:40,
Olvasás: 40 oldal,
Könyv: John Stuart Mill – A szabadságról,
TV: Vox Machina Legendája,
Szavak: 370, Rövidkék
Napkelte: 5:53 Napnyugta: 19:55
Holdfázis:
Fogyó hold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★★☆