Aztán jön egy erősítés az élettől, és azt hiszed tiéd a világ. Vagy legalábbis, hogy minden jól megy. Akkor mindenképpen jönnie kell egy pocsék napnak, ami megmutatja mennyire kicsi is vagy, az élet pedig mennyire hatalmas. Mi kis kérész életünkkel, porszemek vagyunk. Csaj játékra jók. Megmutatni, nem mindig süt a nap. Nem vagy te macska. A napom erre pont tökéletes példa.

Az meg már biztos, hogy a családom egy kicsit se érdekli mi történik velem, ha bárki mással történt valami. Most is nagyon szívesen költöznék, tudom hiányoznak a nyüzsgés. Valamit azért kitalálnék rá. Viszont lehangoló, hogy nem érzem számítanék bármit a megszokottól.

Rossz kedvem van, jó lenne síni. Kisírni ezeket a pocsékságokat, paranoiákat. Hinni magamban, és a holnapban. Jó, az biztos a holnapba megint belebukom, és csalódást okozok. Így garantált a rosszkedv. Elég volt ez most. A hormonok meg megint játszanak az érzelmeimmel. Csak be akarok gubózni, és folyatni könnyeim. Jobb lenne. Holnap legalább tudom legyen nálam Xanax is. Utálni fogom magam érte, de talán akkor nem zuhanok össze, ha nem tudok haladni. Mert ez biztos… Ez megint egy olyan bejegyzés, amit nem szabadna kirakni. Sokat rombolnék vele… Nem is fogom kitenni.