HRT 541 nap
Ma volt időm gondolkozni. Inkább emészteni a felismeréseket. Továbbra sem szeretnék a munkáról írni, sem a családról. Bár most ez nem is lényeges. A gondolatim szeretném kiírni magamból. Legalább kicsit megfejteni hogyan is működöm. Mert jelenleg nagyon nem tudom. Tudom mit érzek, de ezzel nem tudom mit kezdjek.
Ma nagyon lecsitultak az érzelmeim. Főleg a romantikusak. Be kell látnom, nincs senki akitől elvárhatom elfogadjon így. Jelenleg ismerem meg magam, és ez még pár évig el fog tartani. Örülnék, ha lenne egy barátom aki elkísér, de ez nem hiszem megtörténne. Sokat kéne neki mesélnem, annyira, hogy sokat megunna. Változik kívül és belül minden. Ezt nagyon sok gondolatot indít el bennem. Most a szexualitásom, de ott van az anyatej és hogy most jobb kicsit magam mutatni. Smink nélkül. Ma plazmán pedig láttam, hogy nem hisznek nőnek. Nem zavart, érdekesen ez volt szokatlan. Nem volt szempillaspirál, pirosító és rúzs rajtam. Minden más ugyan az volt. Szemöldököm nagyon kikéne szedni. Azt tudom mondani, hogy most amit látnak az nagyjából én vagyok most. Lehet biológiailag férfi maradok, kinézetre a műtét után nő leszek. Ez az én csökött buksimnak is nagy lépés lesz. Ezért nem is tudok pasikkal jelenleg úgy beszélgetni. Itt jön a másik érdekes rész.
Az érzelmek. Akkor hogyan is működöm? Az biztos akivel igazán tudtam beszélgetni, és bohóckodni azokat megszerettem. Nagyon., függetlenül az életkortól Kialakult bennem kapcsolat, hogy többet szeretnék, és adni is neki. Figyelni rá, és megkönnyíteni az életét. Az az érzés nem volt meg, hogy ha elmegy ne tudnék élni, vagy ilyesmi. Ezt külön kell venni. A ragaszkodástól való félelmem, más okból van. Úgy hiszem, a nagy szüleim halála miatt lehet. Ettől eltekintve, a szerelmet így írják le. Akkor viszont én sokszor voltam, de mindig monogám szinten. Nem vágytam ilyenkor senkire. Vele is csak, hogy a közelemben legyen. Ahogy az utóbbi hetekben meséltem. Ott lenni a lábánál, s hallgatni ahogy mozog, vagy olvasni mikor játszik. Nem több, az érzés meglegyen ott van. Lehet írtam, nem érdekel, ha mással is van, vagy elmegy. Egy fontos van. Velem kezdje, és fejezze be a napját. Sokkal fontosabb nekem, hogy odabújjon mikor lefekszik, mint hogy szeretkezzünk. Én mindig is bújos voltam, imádom érinteni a másikat. Felér egy kínzással, ha nem tehetem meg. Ezeket végig gondolva, tényleg aszexuális lehetek. Idővel kiderül, hogy ez számomra mit jelent. Úgy gondolom ezzel és a nimfomániával lehet a legnehezebben tartós kapcsolatot találni.
Látszik, hogy most kezdek igazán kaotikussá válni. Bár egyre tisztább ki vagyok, és mit szeretnék. Párra még mindig nem állok készen. Ezzel senkit nem akarok terhelni. Most egy barátra lenne szükségem, akitől kellő figyelmet kapok. Igen, ez önző, de a reakciók hiánya sokszor probléma abban, jobban értsem magam. Egy magam vagyok az advocatus diaboli1, és advocatus Dei2 is.
]]>HRT 511 nap
Ma rájöttem, hogy annyira megakartam mindig felelni valakinek, hogy aztán csak akkor nem játszottam a szerepem, ha fáradt voltam. Hol egy jó diák, hol egy szerető, hol csak a férfi aki megmentő. Volt, hogy dolgozó, vagy a lázadó. Mindig szerepek. Aztán valahol alatta ott vagyok én. Igen, de ki vagyok én. Melyik részem vagyok. Ezen rágódta egy ideje, mióta megint megfelelési törekvéseim vannak. Az, hogy bizonyítani akarok, az én vagyok. Tudni akarom hol vannak a határaim egy támogató környezetben. Nem erről van szó. Aztán rájöttem, hogy a mesék. Ott vagyok én, nagyon sok részbe magam írom bele. Azt amit én tennék, szívből egyenesen, azt amire vágyom. Részben, mert azért az élet nem így működik. Csak az a része lényeges, hogy azok a tettek, gondolatok maszk nélküliek. Ezeket akarom most elhagyni. Már így is rengeteget léptem előre. Belegondolva, hogy nem érdekel minek és kinek néznek, akkor is így akarok öltözni. Ez két éve teljesen lehetetlen volt. Most már csak azt akarom az legyek aki boldogan mosolyog a tükörben. Mikor egy-egy szettet összerakok egyre kevésbé zavar, hogy nem mindig jó. Bár törekszem rá. Már rég rájöttem miért kell annyi ruha. Visszatérve, a másik fontos, már nem akarok megfelelés miatt sem férfias lenni. Domináns igen, de nem valaki más. Nem vagyok egyik sem, és egyszerre mindegyik. Külsőre ettől még nő vagyok, és leszek. Igen tudom, hogy ez már így bonyolult. Transznemű vagyok, s míg élek az leszek.
Ma két mese lett az egyik az Aranyló reggel. Keveset szeretnék mondani róla. Egy pár ébredése. Semmi extra nincs benne, csak egy kényelmes történet. Szeretek néha ilyet írni, ez napok óta ott mozgott bennem. Lesz egy párja is majd, az az este lesz. Mikor arról tippem nincs. Fontos, a pának mindkét tagja nő. Ezért nem lett erotikus, mivel nem tudom megírni azt a rész. Pasit meg itt nem akartam.
Mára az Önismeret-et kaptam a Vera-tól. Nehéz szó, de egész gyorsan kitaláltam mi legyen. Eredetileg nem így akartam, csak így erősebb lett. Eredetileg egy Harley Quinn történet lett volna. Nagyon hasonló. Maga a gépig ugyan az, viszont nem működött volna. Pár nappal későn aztán megjelenik a másik én, és ő világít rá dolgokra, majd veszi át az uralmat. Ezt a végébe bele is tettem. A folytatásban lényegében ez lenne. Így a történet sokkal inkább az önismeretről szólt, mint egy thriller lett volna. Bár nem szándékos kicsit így a stílusok is változatosak.
Ma végül nem mentem be Odin-nal, Marcell szülinap volt. Holnap nem is, de a hónapban már menni fogunk, mert veszek neki bérletet. Szülinap jó volt, sokat nevettünk, beszélgettünk. Mostam ma, a mosogatás nem rám várt, Gazdám még nem hívott, így ott sem kellet. Pihentem, aztán játszottam, tévéztem. Írjam, hogy mikkel? Megírtam a meséket, szóval sokat ültem gép előtt. Még fogok is, mert a mesék aloldalát meg akarom reggelig csinálni.
]]>HRT 299 nap
Reggel egészen jól keltem, és kávéztam. Tudtam, hogy gyorsan össze kell szednem magam, mert fürdeni akartam. Kávé mellé, meg is kaptam a Bölcsesség-et nap lapjának. Értem miért, de minden voltam ma csak bölcs nem. És más sem. Utána rohantam is fürdeni, hajat is mostam. Aztán Divi, majd reggeli. Meglepetésemre a frissen felbontott Roberto kenyér penészes volt. Másikból ettem, karajt hozzá. Aztán már kezdhetem készülődni, smink, ruha, Odin. Kicsit korán mentünk ki, mert elrontottam az időt. Viszont kozmetikába időbe értünk. Ott is hagytam a kutyot, és mentem Spar. Ott vettem egyetlen BelVita-t, kenyeret, kólát. Aztán tovább, mert egy könyv is várt rám. Mikor odaértem olvastam, hogy ma nem lesz bent, így mentem a Tescoba a BelVita-ért, mert ott akciós. Vettem mellé pötyit is, rég nem eszek cukrot. Visszafelé benéztem Libri-be, de nem találtam könyvet. Regényt idén már nem tervezek venni, talán csak november, decemberben. Jövőre amit tervezek. Miután kijöttem mehettem is az ebért. Kicsit még beszélgettük, majd el is indultunk a buszmegálló. Kicsit hagytam Odin had sétáljon egyedül, be vittem a parkba mentünk egy kört. Utána buszmegálló, a fa alatt ücsörögtünk. Hazafelé még olvasni is tudtam kicsit.
Itthon későn ebédeltem. Krumplileves és tökfőzelék volt fasírttal. Ebéd után elélveztem, de nem volt jó. Nem vagyok képben, hogy hogyan van ez. Reggel viszont erekcióm volt, ami már nagyon ritka. Jó, holnap új Hold, akkor ez előfordul. Pihentem, majd kiolvastam a könyvet.
Nagyon sok gondolatom van, hogy a végére értem, talán majd le is írom. Azt viszont érzem, hogy változnom kell. Sok kis és nagy dologban, mert ez így nem jó. Valami nem stimmel. Bár tudnám micsoda. Azt tudom, a videókat át kell dolgoznom, és több háttér munkára van szükségem. Ez csak az egyik kisebb rész. A másik kisebb, a testem. Ezt nem részletezem. A nagyobb baj a személyiségem. Már rég gondolkozom meditáción, csak ironikusan és viccesen pont időm nincs rá. Egy biztos, változnom kell. Ezt én is érzem. Azt viszont nem tudom, hogyan tudnék. Ez ami most van csak felőröl, és ennek az oka javarészt én vagyok.


Adatok
Címkék: napló, este, mindennapok, változások, érzelmek, álmok
Súly: 71,25,
Alvás: 6:00,
Lépések: 10 700,
Könyv: Laurie Frankel – Mindig ez van,
Olvasás: 95 oldal,
TV: Azok a 90-es évek show,
Szavak: 335, Rövidkék
Időjárás:
33 / 18 °C
Napkelte: 6:08 Napnyugta: 19:34
Holdfázis:
Fogyó félhold
Hely: 47.689764, 17.635959
Értékelés: ★★★★☆