Végtelen utakon
Unos-untalan kerget az unalom az utakon,
Hova tartok már magam sem tudom,
Elhagyott padok közt megyek előre,
Nyugalmat immár sehol nem lellek.
Falakon régi bölcselet, de már semmit nem jelent,
Elmarad a város, de utam továbbra sem találom,
Leharcolt kocsi közeleg, megállni már nincs kedve,
Intek feléje, s eltűnik csendben a semmibe.
Köd ereszkedik az útra, nem látok már sehova,
Minden fehér, és magányos, elnyom az álom,
Nézem a rikító világot, én már csak fakó árny vagyok,
Maradni nem akarok, menni már hiába akarok.
2013.VII.18.