A szép napló
2024. április 20., szombat 21:00
HRT 166 nap
💬Gondolatok:
Ma befejeztem javarészt a napló szépítését. Már csak a könyvnél szeretném a borítót megmutatni. Már megvan a kód könnyebb része hozzá. A plugint, meg holnap megcsinálom. Majdnem ma lett belőle. Lényegében már minden úgy néz ki, ahogyan szeretném. Most naplónak jó, ha a blog is itt lenne, már kellene csinálni, de az nem a közeljövőben lesz.
🌞Napom:
Reggel időben keltem, ami holnap biztos nem lesz. Tekertem, majd fürdés és hajmosás. Utána inkább tévéztem, megnézem egy Fallout részt. Aztán neki álltam a naplónak. Már nem is tudom miket csináltam ma meg. Ebédeltem, de aztán nem pihentem. Nagyon ráfüggtem a programozásra. Jó, élvezem és nem figyelek másra. Estére megint megcsúsztam. Olvasás éjjelbe fog lógni.
🤸♀️Testi változások:
Amit szeretnék az történik. Most, hogy szigorúbban viszem látom hol hibáztam. Jobban is érzem magam, pedig nem eszem többet. Figyelek az arányokra. Hátrány, hogy előre meg kell tervezni az egészet. Kisebb a rágcsálás lehetősége. Az viszont jó, hogy nehéz kajákat (kukoricasaláta 10 dekája 117kalc) is be tudok illeszteni, amit szeretek. Ha nem is sokat. A kilókról nem tudok nyilatkozni, még kevés idő telt el, hogy helyre tettem a kajálásom. Bár az zavar, hogy két hónap ment a semmibe. Majd erről mindenképpen írok a napokban.
⚧️Libidó (erekció):
Kicsit már éreztem, hogy hív a vágy, de nem meghatározó. Más semmi, lehet mert napok óta overálban mászkálok. Nem vagyok büdös, minden nap fürdök, és csak ülök a 22 fokban.
💞Érzelmek:
Lefoglaltam magam, így nem éreztem semmit. Itthon sem volt feszültség. Szombat van, aminek nagy részét a Zsu-ék máshol töltötték. Kasperrel, meg mi haddjuk egymást. Jó volt csak csinálni, s senki nem zavart.
Adatok
Címkék: napló, este
📖 Könyv: F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby
Időjárás: 🌧️ 12 / 6 °C
☀️ Napkelte: 5:51 Napnyugta: 19:46
Holdfázis: 🌔 Növekvő hold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★☆☆