Napló

Hogyan meséljek tovább

2024. július 14., vasárnap 20:15

HRT 251 nap

Elkezdtem gondolkozni, hogy miképpen lehetne a YouTube-os jelenlétemet megoldani. Valójában, mikor nem olyant kell dolgozni, akkor még van kedvem dolgozni rajta. Ma is megcsináltam a teszt videót, hogy tudjam, mit akarok bele, és min kell változtatnom. Sok apróságon, de pont emiatt csinálom ezeket. Most két napig ezt hallgatom, és írom, hogy mit akarok megemlíteni, milyen adatokat akarok beletenni. Ebbe már szeretnék képeket is, így több idő lesz elkészíteni is. Ötleteim vannak, de egy videónál többet nem fogok tudni csinálni egy héten. Ehhez viszont ragaszkodni akarok. Másik, hogy csak öt-hat részre van ötletem. Utána még nem tudom mi lesz. Igazából vlogon gondolkodom, heti kiadásban. Ezt majd meglátjuk.

Reggel pocsékul keltem, mert most amúgy is kelem volna pisilni. A kávé végére azért összeszedtem magam. Utána borotválkoztam, és összeraktam a kajámat. Még volt időm, így sminkeltem is. Nem mondom, jó lett, de elviselhető. Még gyakorolni kell. Kozmetikust továbbra sem találtam. A busz időben beért, és munkába is odaértem. Mint kiderült a többiek autóval jöttek, és mentek is. Ugyanoda, ahova én megyek. Nem ajánlották fel, hogy elvisznek. Annyiszor volt már ilyen, hogy nem is fogadnám el. Csak egy kimondatlan szívességgel tartoznék. A munka jó volt, élveztem a kasszát megint. Nem is értem mire jó, ha nem lehetek ott, rosszabbul teljesítek, és probléma is. Remélem nem mind a három nap leszek ott, mert az biztos betegség. A fülem miatt…
Nem siettem, mert a vidékibe. Meleg is volt, és a busz is csak később indult. Mikor odaértem csak olvastam. Itthon a teszt videót csináltam meg, és a buy me a coffee oldalt, hogy ha úgy döntök az is ott legyen. Még angol van hátra, és olvasni is kell. Sőt este fekvés előtt még tarot is vetek. Jó érzés kicsit ráhangolódni egy kérdésre, és várni a válasz. Csak az a kérdést mi az amire tudni is akarom a választ. Ebből, már sokkal kevesebb van.
Van valami, ami egyre rosszabul megy, az evés. Ma megint csúnyán túl ettem magam. Az az igazság, hogy hiába rakom össze a dolgokat, bent is vannak amiket lehet enni. Banán, jégkrém, csokik. Itthon is van csokim, és banánom. Így képtelenésg bármit is tartani. Azt sem tudom mikor ettem kenyeret utoljára, teljesen megváltozott az étkezésem. Ezt szeretném újra gondolni, és egy szigorúbb rendet készíteni, ami a napirendem is jelenti. Csak attól félek, innen is mennem kell, s akkor az egészet kezdhetem előröl. Én akarok menni, azt államalapításig meg kell tennem. Hogy sikerül-e nem tudom.

Adatok
Címkék: napló, munka, este, testem
⚖ Súly: 70,45, 😴 Alvás: 5:00, 🚶‍♀️ Lépések: 10 450,
📖 Könyv: James S. A. Corey – Abaddon kapuja,
🔢 Szavak: 400, 🛋 Olvasás: 40 oldal
Időjárás: 🌞 32 / 20 °C
☀️ Napkelte: 5:07 Napnyugta: 20:45
Holdfázis: 🌔 Növekvő hold
Hely: 47.686729, 17.619177
Értékelés: ★★★★☆

Térkép

Leave a Reply