Napló

Ha minden klappol

2024. szeptember 7., szombat 20:16

HRT 306 nap

A mai nap, szinte teljesen a tegnapi ellentéte volt. Reggel egészen jól keltem, a kávé közben a Versengés jött ki nap lapjának. Inkább bennem ját ez a lap, és nem kifelé. Közben, majd elmondom. Borotválkoztam, majd kis gondolkodás után a legátlagosabb szettemben mentem. Nem akartam senkit sokkolni. Smink is minimál, és úgy minden. Persze szombat, megint simán mentem volna rossz oldalra, de legalább tudtam olvasni. Időben beértünk így a városit is elértem, időben odaértem.
Aztán itt leesett az állam. A fogadtatástól, a bolton át, az emberekig minden jó volt. Azonnal Emese voltam, és nem volt semmi negatív hangja. Miközben öltöztem kérdezte a vezető a vezeték nevem. Nem értettem, de mondtam, s hogy a felhasználóm foglalt így másikat kapok. A képen látszik, hogy miért kérdezte. Kétszer is meglepett a látvány. Egyik, hogy a választott nevem van ott. Ez egy gesztus, eddig nem láttam gyakorlati hasznát. A másik, hogy a 22-est kaptam, ami a kedvenc számom. Annyira jól esett. Tényleg feldobta vele a napom a vezető.
Utána megmutatta a boltot. Nehéz bolt, és nagy. Ettől még összességében is szívesen átmennék. Ezt mondtam is, még ellene sem lennének. Csak más tényezők ezt nem engedik, így valószínű csak állandó kiküldetéses leszek. Az viszont meglepett, hogy nekünk nincs jó hírünk. A főnök miatt azt hittem jónak számítunk, tévedtem. Ezért nem szívesen jönnek segíteni, és nem a vásárlók vagy a bolt kicsénysége miatt. Egyik legnagyobb különbség számomra is az volt, hogy itt senki nem volt feszült. Mindenki tette a dolgát, ahogy és amennyire tudta. Nyoma sem volt maximalizmusnak, vagy nyomásnak. Ez hozta ki mindenkiből a legjobbat, én is egyfolytában tettem valamit, mert éreztem ez a helyes. Ez az érzés még az elején sem volt meg nálunk. Inkább a majd lesz valami, de ja csinálni kell, aztán már minden pocsék. Ez a fajta nyomás nálam csak blokkot és elutasítást okot, nem tudok olyan helyen dolgozni, ahol remegnek sz idegtől az emberek, hogy meglegyen minden. Nem, tudom ilyenkor mindig én húzom a rövidebbet, ha hibázom, vagy ha csak létezem.
Munka után besétáltam a vidékibe, és haza buszoztam. A busz annyira meleg volt, olvasni sem tudtam. Itthon sorozatoztam, majd fürdés és hajmosás. Megnéztem 22cm a hajam most, 16 hónap után. Másfél centit nő ezek szerint a hajam havonta. Akkor, hogy elérje a mellem kell még 16 hónap. A felénél járok. Ma még olvasnom kell, utána angol és alvás. Egy óra alatt, ez nem lesz meg…
Reggeli csirkemell sonkás szendvics volt, az ebéd gombapaprikás, nasinak banán és banános krémtúró (nem olyan jó), vacsi banán volt. Szeretem ezt enni vacsinak, de reggelinek jobb lenne. Szerintem viszont a napokban kicsit sokat ettem, visszább kell vennem.

Adatok
Címkék: napló, munka, trans, este, érzelmek
Adatok: ⚖ Súly: 70,05, 😴 Alvás: 4:00, 🚶‍♀️ Lépések: 13 600,
📖 Könyv: James S. A. Corey – Cibola meghódítása, 🛋 Olvasás: 40,
📺 TV: Brand New Animal, 🔢 Szavak: 435, Rövidkék
Időjárás: 🌞 30 / 17 °C
☀️ Napkelte: 6:17 Napnyugta: 19:20
Holdfázis: 🌒 Növekvő félhold
Hely: 47.695205, 17.630308
Értékelés: ★★★★☆

Térkép

Leave a Reply