Gyáva vagyok

HRT 501 nap

Semmi sem olyan egyszerű, ahogy hangzik. Vagy ahogy elképzeli az ember. Most a történetem, és a napjaim tovább fűzve mondom el, hogy mennyire gyáva is tudok lenni. Tudom, úgy látszik, mintha alig alig félnék, pedig kevés parásabb ember lehet nálam. Mit félek vajon a legjobban? Attól, hogy valaki, bárkit megéritsek. Hihetetlenül sokat fejlődtem. Kezdjük azzal, már meg merem érinteni az embereket. Igen, akármilyen hihetetlen, a tranzíció elött nem érintettem meg senkit szinte. Ma már képes vagyok ölelkezni is. Őszintén talán az az oka, hogy már nem akarok megfelelni egy ideának. Nem akarok férfi lenni, és nem félek attól, hogy egy-egy érítés miatt másnak néznek. Viszont egy másik része ennek a félelemnek megmaradt. Mikor valakit igazán elkezdek kedvelni teljesen beparázom, hogy olyat teszek ami nem tetszik neki. Így aztán inkább nem teszek semmit. Kivéve, ha már egyértelműen érzem minden résztelt összeállt. Ez a ritka, mert legtöbbször nekem kellene kezdeményezni, főleg mivel én akarom az adott érintéseket, mozdulatokat. Aztán a vége, hogy ott állok mint egy elcseszett katasztrófa. A pillanat elmúlik, és nem tudom meg, hogy táncolt volna velem, vagy tényleg én okoztam neki fájdalmat. Mert az érintés így is-úgy is intim számomra. Mikor valakit megölelek akkor én minden pajzsom leengedem, sebezhető leszek. Ha valakit ráadásnak még kedvelek is. Szó szerint félek, hogy meghallja a szívemet. Ami érdekes, mert szeretek én lenni a nyugalom, és letudom nyugtatni magam, hogy Ő is ezt érezze.

Ma míg jó volt, kiélveztem. Aztán beborult az ég, és én csak figyelni tudtam. Nem fogom tagadni, rengeteg alkalommal akartam oda menni, és csak megérinteni. Tudja, ott vagyok, s ha tudok segítek. Vagy csak belenézni a szemébe, szólni, tudom hogy megoldja. Morci volt, mosolyogtam, és nézem ahogy dolgozik. Aktívan viszont féltem bármit tenni. Eljönni sem volt egyszerű, de egy másik ötletem így tudtam csak tovább vinni. Reménykedem ezekkel kicsit jobb kedvre tudom deríteni. Bár még nem is álltam neki igazán fotózni. Persze ez sem érintés, nem vagyok ott. Sokat gondolkoztam ezen. Észre is vettem, hogy sok része a régi énemből van. Most azon gondolkozom ez rossz lenne, vagy nem. Mennyire vagyok az is én, vagy csak felhasználom azt a tudást. Sőt, domina lehetek, vagy tényleg az már sok nekem. Ezek idővel derülnek ki, mert amerre most haladunk nekem jó, viszont nem tudom én vagyok az a nő, vagy sem. Igen, ha már itt tartunk. Akkor most ez a bejegyzés mi akart lenni, mert írni tudok. Nagyon is jól, de beszélni kevésbé. Érinteni is szeretek. Azért mert nem lehet hazudni. Egy érintés nem hazudhat, mindig igaz. Érzed benne a másikat. Oda-vissza igaz.

Egészen fura lett, de kiemelem, ez amit leírtam egész életemre igaz. Nagyon félek, hogy valaki felé rosszat mozdulok, és elvesztem. Ez még a vásárlóinkra is igaz. Ezt a félelmem, csak négy ember irányába tudtam legyőzni. Őket tényleg feltétel nélkül imádom. Az ötödik, nos… Ő közelebb engedett, én meg félek elveszítem ezt a helyzetem. Így aztán hol előre lépek, hol félelmemben megfutamodom.