Elveszett fények

Zordan tekint rám a végtelen,
Visszanevet rám a mélység,
Lépni sosem mertem még,
Tudtam onnan vissza nem térek.

Sötétben kuszán kavarog minden,
A napfény mégis melegít engem,
Érzem még közelemben a reményem,
Amiben hinni mégsem igazán mertem.

Fények hunytak ki, s ragyogott az égen,
Barna látomás most is kísért ébren,
Álomban menekülök, s mindentol félek,
Csak ott tudom baj már nem érhet.

Fekszem, s csak az estébe nézek,
Gondolatok közben messzire visznek,
Talán egy jobb helyen ébredhetek,
Hol nem kell sajognia a szívemnek.

Reggel minden aranyszín lesz,
Bennem csak a sötét emészt fel,
Napok jönnek, s gyorsan telnek,
Több ebben az életben nem lehetek.

Elvszett az egyetlen miben hittem,
Ez lett, hát az örök büntetésem,
Világ végéig így kell majd éljek,
Elveszett lélek a mindenségben.

2016.IX.23.