Lezuhantam

Van egy sor, talán egy Rapülők dalszöveg: “Bőröm börtönében életfogytig leszek elitélve.” Nagyon jól jellemzi most a kedvem. Ez nem azt jelenti, hogy depressziós lettem. Csak melankolikus. Nem találom a helyem, miközben hihetetlenül jó most a bőrömben. Változom, ezt élvezem. Nem is emiatt van rossz kedvem.
Igazából, a dologok amiket nem élhettem meg. Tudom nem jó ezeken agyalni. Transzoknak ez az Edevis tükre. Mindegyikünknek, ez a vágya szíve mélyén, nem újrakezdeni, hanem elölről. Megélni, milyen az első menstruáció. Mikor nőnek a mellek, kibontakozik a nőiességed. Valóban van pár ami így is megvan, de gyereket nem szülhetsz. Én valahol melyén biztosan nem akartam, abból az erőszakból, hogy behatolok egy másik emberbe. Nekem az túl sok. Azt meg nem élhetem meg, hogy én engedjem valakinek, hogy új életet hozhassak létre. Fura belegondolni, hogy számomra a beteljesülés, hogy egy új életet hozzak létre, nem lehetséges.
Sokszor mondtam, hogy ha nő lennék akkor felcsináltatnám magam, az apa nem is tudná, hogy van gyereke, s boldog lennék. Persze, ott lenne a para, hogy fiú lesz, de akkor is megtettem volna. Én ebben látom magam.
Ezt torzult el egészen oda, hogy szeretek emberekkel foglalkozni. Sőt, gyerekekkel is. Csak őket nehezen engedem magamhoz. Félek, nagyon erősen kötődnék. Amit lehet azt szeretem megtenni, nagyon szeretem az emberek útját egyengetni. Szeretek segíteni. Én is ember vagyok, így van aki ki tud akasztani, de neki is akkor is segítek. Legfeljebb nem annyira kedvesen.
Visszakanyarodva, hiányoznak azok az évek. Nem élhettem azt aki vagyok. Bármennyire is elfogadó már ez a világ, mikor én rájöhettem volna, még sehol sem járt. Pedig mennyi jel volt. Tudom sokat nem mondtam ki, de ha olvasok róla, vagy hallom. Talán előbb kezdek neki.
Egyik legrégebi vágyam, hogy nő lehessek. Van egy rész a Mesemaratonba, mikor az egyik szereplőnek levágják a farkát, s úgy is nő akart enni, így örül neki. Emlékszem, arra gondoltam, de jó neki. Sokáig ott motozott is a fejemben ez a jelenet. A könyvet 2001-ben olvastam, 15 évesen. Belegondolni, hogy ha akkor ezt elmondom…
Az élet mást gondolt, így a férfiasság teljesedett ki. Persze, valahogy mindig ott maradt valami nőies szál az életemben. Egy sál, vagy hobbi, vagy bármi más formában. Sőt, szinte mindig voltak női ruháim, amit alváshoz hordtam. Mert ügye: “Ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez rég, s örökre így marad.”
Igyekszem azt az időt valahogy megélni, s kiírni magamból. Talán lesz belőle egy történet, talán nem. Arra kíváncsi lennék, mi lenne a szakmám, ha Myra-nak születek. Varrónő, vagy más? Pszichológus? Óvónő, mint anyu?
Nos, kb. ez jár a fejemben. Messze vagyok önmagamtól, úgy érzem ha nem is negyven évre, de harmincra biztosan. Ez is oka, hogy néha teljesen szét esek, néha minden jól működik. Kérdés mikor hiszem el amit látok, tudom idővel egyre könnyebb lesz. Most két és fél hónaposan még piszok nehéz.