Internet mérgező hely
2024. július 30., kedd 20:37
HRT 267 nap
Nem tudom mi fogok ma mesélni, mert nagyon nem volt ma semmi. Talán két dolog van amiben érdemes pár gondolatot kiírni. Első, hogy úgy tűnik, hogy van éjjel merevedésem. Most sem vagyok teljesen biztos benne, mert mindig félálomban vagyok, és nem kelek fel teljesen. Azt viszont nem tagadhatom, hogy magas a libidóm. Aminek örülök, hogy sem reggel nincs, sem napközben. Gondolattal, vagy másmódon nem is tudok erekciót elérni. Ezért vagyok nagyon bizonytalan, de a tudatalatti különös dolog, sok mindent megtehet. Bevallom, hogy zavar akár van akár nincs. Nem szeretem érezni, vagy akár csak tudni róla. Ezzel viszont tudtam, hogy ma is el kell élveznem. Sokszor nem sok kedvem van hozzá, de akkor egyre rosszabb lesz az éjjeli. Annyira nem volt rossz, de nem találtam ma sem, hogy mire vágyom. Közben az erogénzónám is változik, és nincs mivel kielégíteni a vágyat.
Másik érdekesség, hogy felvettem a kapcsolatot Daniel-el. Még nem indult el az úton. Nagyon meglepett, mert akkor elszántabbnak tűnt mint én mikor találkoztunk. Nagyom másfelé vihette az élet, de arra tippelek, hogy a barátja is benne lehet. Akarva akaratlanul. Sajnálom, mert kedvelem őt, és szeretnék neki valahogy segíteni.
Reggel most is előbb keltem. Igazából nagyon nem használom ki ezt a plusz időt. Sőt az egész pihenést sem. Holnap már a szobámat akarom csinálni. Közben azért nézem az olimpiát. Pont emiatt inkább kint voltam ma. Nem bánom, jó volt elszabadulni a géptől. Azt viszont elismerem, ma elég sok esetben kaptam az ívet az emberektől. Annak örülök, hogy ez már nem nagyon van hatással rám. Főleg ami az interneten jön. Szeretem őket lereagálni, és figyelni, hogy nem tudnak mit válaszolni, vagy csak ugyanazt mondják. Elengedem ezeket, de végig gondolom van-e igazság abban amit mondanak. Általában nem találok, de nem lesöpröm ezeket. Azt nem értem egy transz csaj miért húzott le, de elég magas pacin lehet. Meg jellemző is a társadalomra. Nem neki írok.
Reggeli BelVita volt, mert nem tudtam mi lesz az ebéd. Ami aztán paradicsomleves, és tarhonyáshús lett. Egészen sokat ettem így, és vacsira a tonhalas szendvics is belefért. Utána pihentem, olvastam is, csak simán telt a nap, meg persze megnéztem az eheti részt. Elég gyorsan. Így jöttem rá arra is, hogy akkor nyálkás a bélsaram, ha teli eszem magam. Mikor teli a hasam, nem is szeretem az, de az ízeket meg szeretem. Többet kéne innom. Holnap kipróbálom, tea és szörp kombinációval. Estére már csak a szokásos rutin van hátra. Azt nem hiszem meglenne a hatvan oldal olvasás.
Azt viszont akartam említeni, hogy a Rövidkék csak kiegészítése a napnak, csak röviden leírom az adott gondolatom. Eredetileg arra szántam, hogy ne felejtsek el semmit leírni. Lehet erre is kéne használnom. Lényeg, hogy ott szókimondó vagyok, csak fölnőtteknek.
Adatok
Címkék: napló, trans, este, testem, pihenés, MyraLog
⚖ Súly: 69,7, 😴 Alvás: 10:00, 🛋 Olvasás: 40,
📖 Könyv: Charity Norman – Luke Livingstone titkos élete,
📺 TV: Sárkányok háza, 🔢 Szavak: 445, Rövidkék
Időjárás: 🌞 28 / 13 °C
☀️ Napkelte: 5:25 Napnyugta: 20:28
Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★★☆