Alig vagyok jobban
2024. szeptember 16., hétfő 20:46
HRT 315 nap
Nehéz ezekről a napokról írni, mivel nem történik semmi. Valójában csak alszok felkelek, eszek, nézek valamit és élőről. Ma így volt. Reggel kávé mellé megjött a Áramlás nap lapjának. Utána írtam a doktornőnek, hogy mi legyen. Válasznak, csak annyit kaptam, hogy csütörtökön ha jól vagyok menjek a papírokért. Szóval még maradok itthon. Tény, sokra nem mennének velem bent. Utána tévéztem, ettem pár falatot, nagyjából nem tudom miért, mert ízt nem érzek. Sajnálom is, mert egyik jó dolog az a tranzicióban, hogy jobb lett a szaglásom és az ízlelésem. Remélem visszakapom. Utána nem sokkal el is feküdtem aludni.
Mikor felkeltem csak néztem a fejemből. Nem tudok még összeszedett lenni. Most sem értem, hogy bírom ezeket megírni. Jó, piszok sokat hibázok közben. Nem is csináltam semmit, ettem pár falatot, tévét néztem. Ebédeltem, és pihentem megint. Tényleg ennyikre vagyok képes. A legrosszabb, hogy egy idő után a gondolataim is szétesnek, mert fáj a hátam és a szemem. Folyik az orrom, nem kapok levegőt, és hiszti!
Délután már csak tévé volt igazán. Akkor komolyan azon gondolkoztam, ez már elcseszett idő, de nem tudnék érdemben foglalkozni a videóval, vagy a naplóval. El kell fogadnom, hogy ilyen furán, de pihenek. Az már más kérdés, hogy egy ideg vagyok bent ebből ne legyen bajom. Legutóbb is lógósnak neveztek. Szeretem a munkahelyem. Jó, volt ahol falloszt rajzoltak a szekrényemre. Van egy sejtésem, hogy bennem van a hiba. Csak mindig próbálnak védeni, s így nem tudom mi az amit teszek. Itt tudtam, javítottam is, csak már későn. Ezért szeretném újrakezdeni máshol…
Mára nem terveztem mást, megküzdők a tíz oldal olvasással, utána csak le kell zárnom a napom. Ezt az egészen semmilyen napot. Kint csak esett, én létezni próbáltam. Igaz csináltam egy videót, de nem tudom publikálva lesz-e. Csak az biztos ma, hogy jobban nem igazán lettem. A csomagjajim persze megjöttek… Boldog vagyok.
Remélem holnap már megtudom írni őket. Igaz sok dolog nem történt.
Adatok
Címkék: napló, este, pihenés, videó, beteg, tévé
⚖ Súly: 70,9, 😴 Alvás: 9:35, 🚶♀️ Lépések: 2 450, 🍽 Kalória: 1 350,
📖 Könyv: James S. A. Corey – Cibola meghódítása, 🛋 Olvasás: 10,
📺 TV: Futurama, 📺 TV: A Térség, 🔢 Szavak: 305, Rövidkék
Időjárás: 🌧️ 16 / 11 °C
☀️ Napkelte: 6:29 Napnyugta: 19:01
Holdfázis: 🌔 Növekvő hold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★☆☆