Napló

Újra lézertűzben

2024. október 16., szerda 22:36

HRT 345 nap

Reggel hagytam magam kicsit pihenni. Utána kentem is, meg lett nap lapja a Kezdet lett. Azt tudom mondani, hogy tényleg vannak részek amire igaz. Reggelire ma müzlit ettem, utána játszottam, mert szeretem a játékot. Mivel lézerre mentem, így semmi dolgom nem volt, csak elindulni. Buszon olvastam, időben érkeztem mindenhova.
Lézeren valahogy jobban bírtam, igazán jól végig ment az arcomon. Egy-kétszer szisszentem csak fel, akkor is inkább mert forró lett. A gyantával összehasonlítva, még mindig ez a fájdalmasabb. Előbbi nagyjából 4-5, a lézer általában 5, de felugrik néha 8-ra. Ettől még nem bánom, két okból sem. Egyik, hogy kevesebb lesz a sötét szál, a másik hogy ritkábban kell borotválkoznom egy ideig. Szóval megéri, ami fura volt, hogy nem kellet fizetnem mert akció van, s minden tizedik alkalom ingyen van… Be vallom örültem.
Előtte voltam EcoFamily-ben, elég nehezen döntöttem mit vegyek, végül Verbena kekszet vettem, szeretem nagyon őket. Utána találkoztam nagybátyámmal. Kicsit beszélgetünk, majd elváltak útjaink. Ezt is újnak éreztem. Most nagyon sok minden változik. Szerintem elsőre fel sem ismert.
Lézer után mentem a cicafülért. Imádom, bár annyira nem áll jól, de egy napra jó lesz. Aztán Libri, megszereztem a 143-ik HZsK-t, A pálya szélén-t. Kicsit sok lett nekem, így a foci benne. Aztán neki álltam Romeo és Júlia-t keresni, szerettem volna, hogy csak az legyen nálam. Kicsi, vékony kiadásban. Nem találtam sehol. Vettem viszont paradicsomlevet, jó sokat.
Itthon aztán megnéztem a könyvet, melyik a legkisebb. A Poket lett a maga 9*14cm-vel. Már meg is rendeltem, csak várnom kell rá. Igen, rendeltem még. Lila sálat, kinézetre jó lesz. Mivel a régi farkinca nincs meg, így azt is rendeltem. Sajnos, túl sokat költöttem, így is. Maradt annyi amennyi kell, és jön is még be, de kicsit rossz érzésem van. Pedig, csak fonatosakat vettem. Jó, nem létszükséglet, de én így vagyok boldog. Júlia szövegét szeretném megtanulni. Csak, mert miért ne. A többi Shakespeare-t is szeretném elolvasni. Aztán meglátjuk merre vezet a dolog.
Most még olvasnom kell, mert keveset sikerült, sokat mászkáltam ma. Utána csak a rutin van, és alvás. Reggel kelnem kell, mert fürödni, és hajat mosni is szeretnék. Ennyi lenne.

Bocsánat, igyekszem pótolni.

Címkék: napló, este, mindennapok, pihenés, könyv, játék
Adatok: ⚖ Súly (kg): 71,7, 😴 Alvás (óra): 5:50, 🚶‍♀️ Lépések: 10 200, 🛋 Olvasás (oldal): 40, 🍽 Étel (kalc): 1 100, 📖 Könyv: Christopher Moore – Biff evangéliuma, 📺 TV: Séfek séfe, 🔢 Szavak: 350, 📻 Zene: Aurora, 🎮 Játék: Life is Strange: Double Exposure, 🤸‍♀️ Mozgás (kalc): 370
Időjárás: 🌥️ 16 / 6 °C
☀️ Napkelte: 7:10 Napnyugta: 18:01
Holdfázis: 🌔 Növekvő hold
Hely: 47.695138, 17.662331
Értékelés: ★★★★☆

Leave a Reply