Kromoszóma farkinca

HRT 497 nap

Már nap elején tudtam, hogy miről szeretnék mesélni. Magamról, és az eljövendő műtétről. Nem igazán azért, hogy elmagyarázzam. Annak is eljön majd az ideje. Azért szeretnék beszélni róla, hogy itt legyen, s megértsék, hogy én ezt akarom, és teljesen biztos vagyok abban, hogy ezt akarom. Sokszor teszik fel a kérdést, hogy nem félek-e, vagy gondolom majd meg magam. Ez lesz a téma.

Mikor elsőnek kaptam meg a kérdést, akkor teljesen biztosan mondtam, hogy nem félek. A bogár viszont a fülembe került. Gondolkozni kezdtem a dolgon, emésztgettem, és figyeltem az érzéseim. Végül arra jutott, hogy nem félek. Merhetetlenül izgulok. Annyi mindent kell majd megtanulnom. Mikor elsőnek belegondoltam, hogy már nem lesz péniszem, hirtelen lefagytam. "Már semmilyen körülmény között nem tudok állva pisilni (értitek). Aztán ott lesz, hogy mégis hogy vigyázzak a vaginámra. Könnyebben felfázok majd? Egyáltalán felfázok majd, mert eddig ilyen nem volt. Végre lehet majd tangám, komolyan. Aztán ott van, hogy többet nem lesz merevedés. Ohh, akkor hogyan fogok elélvezni. Oké, akkor ezt is meg kell tanulni. Jó, de akkor kell valami amivel segítek. A tágítás milyen lesz, olyan mint a szeretkezés. Az biztos nem. Jó, akkor az lesz. Mi lesz velem, ha egy nő hozzám ér ott. Álljunk meg! Akarom én ezt... Felborul az életem... Fenébe, ülök itt, és zavar a nemiszervem. Persze, hogy ezt akarom. Nem kell a lábam közé nyúlni, ha minimálisan felizgulok, hogy nem bukom le. A tesztoszteron végre a múlté teljesen. A legfontosabb, hogy végre olyan lesz a testem amilyenné mindig is változtatni akartam." Nem félek, nem vagyok bizonytalan. Izgulok, és gombócban van a gyomrom. Várom, hogy lépkedhessek előre. Hiába tartok az első lépésnél, nagyon izgalmas út első lépése.

Már elfogadtam, hogy szép nő nem leszek. Közelébe sem fogok érni Claire-nek, nincs ezzel problémám. Híztam egy év alatt tíz kilót, amiből szinte semmi nem látszik az arcomon. Ilyen a genetikám. Ami zsír volt az arcomon, az már az új helyén van. Talán később a hormonok miatt tudok oda felszedni, de nem számít. Én így szeretem magam. Bár a hasam nekem most is nagy, azt a műtétre helyre akarom hozni. A többi részem most is szép. Igen, széles a vállam, de a csípőm is szélesebb lett, így kevésbé látszik. Azért váll nélküli ruhákkal, és mély kivágással most sem próbálkozom. Mellkasom sajnos szőrös maradt, egyszer talán kap egy adag lézert. Másik, hogy látszik a műtéti hegem. Ezekkel együtt tudok élni, amúgy sem az én világom a kivágott ruha.

Most ennyi jutott eszembe. Vannak érzéseim a műtét kapcsán, de nem félek. Tudom, hogy utána társadalmilag valahol a férfi és a nő közt leszek, de nem érdekel. Én magam leszek. Legnagyobb vágyam így sem, úgy sem teljesülhet. Szülni a tudomány jelen állása szerint nem tudok. Gyerekre vágyom, ezt nem tagadom, de párra már sokkal kevésbé. Így ez a kettőség sem zavar. Lesz majd valahogy, de lényeg önmagam leszek, és önmagam számára végre hibáimtól mentes.

Csak az sajnálom, hogy ami farkincát levesznek, nem tudják a kromoszómámra rátenni.