Ezüstös éjjel

Éppen hazaértél mikor végeztem a vacsora elkészítésével. Belépve finom illatok vártak, és követted őket a konyhába. Hozzám lépve csókot kaptam, cserébe kóstolót adtam. Ehetőnek ítélted, így elvonultál átöltözni. Én addig befejeztem a vacsorát. Megterítettem a kis asztalunkon, és vártam érkezésed. Kint közben lement a nap, teli Hold felkelt, és mindent ezüst színre festett.

Vacsora után maradtunk kicsit beszélgetni. Bár gyorsan arra ment a szó, hogy nem vagyunk fáradtak. Valamit csinálni kellene, általában ugyan oda jutunk. Most sem kezdődött másképpen. Átsétáltam melléd, és megcsókóltalak. Közben kezem melledhez ért. Éreztem mosolyod, így kicsit bátrabb lettem. Egészen míg kezed meg nem markolt. Már merev voltam. Izmaim megfeszültek kezedben. Melled hirtelen keményebb lett. Vágyad csókodban is éreztem. Megemeltelek, körém fontad lábadat. Éreztem, hogy nyomod a farkam. Apró mozdulatokkal még rá is játszottál. Nyakamba nevetve indultunk el az ágy felé. Szerencsére csak pár lépés volt. Ahogy ledobtalak, kezeddel végig karoltad hátaman. A gyenge fájdalom élvezet volt. Félkézzel vettem le rólad a pólót. Melled meglátva fölé hajoltam. Nem tettem semmit, csak lélegeztem. Halk nyögés szakad fel belőled. Gyengén fogaim közé vettem, nyelvem játszott rajta. Mozdulni viszont nem tudtál, mert fájt. Kezem másik melledre tettem. Lassan köröztem, közben a nadrágod gomboltam. Elindultam csókokkal felfelé, és kezemmel lefelé. Rövidesen nadrág sem volt rajtad. Nem húztam az időt, hogy újammal segítsem a dolgot. Két csók közt lábad közé tettem a férfiasságom. Érintésére átkaroltál, feljebb húztad magad, s rám csúsztál. Meglepett a mozdulat, nem gondoltam menni fog. Ahogy viszont megéreztem tested melegét, elkezdtem lüktetni. Te voltál az egyetlen aki ezt kiváltotta belőlem. Ez a mozgás téged is izgatott. Magamhoz szorítottalak, és visszaraktalak az ölemből. Majdnem ki is csúsztam belőled. Gyorsan vissza, majd azzal ki is. Nem siettem, inkább a tested jelzéseit figyeltem. Mozgásod minden lökésre rásegített, és egyre mélyebben voltam. Hamarosan eltűntem benned. Tested melege izgatott. Tempót váltottam, és csókoltalak. Nyakadról a melledre vándoroltam, majd vissza a szádhoz. Amíg bírtam folytattam. A vég közeledett. Tudtam, hogy ki kell jönnöm. Mielőtt kimozdultam volna, újra körém fontad lábad. Nem engedtél. Éreztem, ezt most csak nekem lesz jó. Megmerevedett minden izmom. Beléd élveztem először. Éreztem hogy benned van. Éreztem, ahogy remegsz. Vágytad a pillanatot. Ma akartad. Én hálás voltam, és elindultam befejezzem amit nem tudtam. Kezem melleden. Nyelvem combjaid közt. Lágyan nyaltalak, élveztem az ízedet. Nem sokkal utána megszorítottad nyakam, és éreztem éltető vized a számban.

Elfeküdtem melléd. Nem kérdeztem, nem akartam még tudni. Látni akartalak az ezüstös éjszakában. Hajad most sötét volt, de szemed kékje világított a Hold fényében. Mosolyogva csókoltalak meg. Vállamra feküdtél és hallgattad, ahogy szívem megnyugszik. Akkor persze nem tudtuk, hogy mi vár még ránk. A Hold őrizte a titkát, és a mienkét is.

Leave a Reply