Plátói szerelem

Minden nap ott volt vele, egy napot sem hagyott ki. Nem akarata nélküle tölteni a napjait. Csak ott lenni közelében, figyelni, és vigyázni rá. Sokszor csak nézte ahogy mozog, vagy dolgozik. Számára egy nap sem volt egyhangú. Azt is szerette mikor rossz kedve van, vagy kicsit beteg volt. Akkor is jött, és ő vigyázott rá. Mikor nem volt a közelében, akkor is rá figyelt, vagy gondolt.

Egy nap aztán nem jött, nem volt sehol. Nagyon megijedt. Nem tudta mit tegyen, merre mozduljon. Ült, és sok magyarázatot talált ki. Felmondott, elköltözött, beteg, a kutyája beteg. Egy nap nem a világ vége. Lehet csak nyaral. Egész nap ült, és várta. Semmihez nem volt kedve, semmit nem csinált. Várta a következő napot.

Aztán eljött következő nap. Akkor sem jött el. Már nagyon kezdett félni. Eldöntötte kideríti mi történt. Oda ment a munkatársaihoz. Figyelte mint beszélgetnek, de nem lett okosabb. Már már azon volt kideríti, hogy merre lakik, aztán leállította magát, hogy ez két nap után kicsit sok lenne.

Nem jött, ez már biztosan baj. Egy nyaralás viszont lehet ennyire hosszú. Akkor meg miért érzi kicsinek a gyomrát. Tudni akarta, most már nagyon. Mindenhol hallgatózott, és figyelt. Nem hallott semmit. Nem értette a dologot. Így csak várni tudott.

Aztán következő nap felbukkant. Minden egyszerre szebb lett, a világ kivilágosodott. Ott állt mellette érezte őt. Ez mindennél többet jelentett neki. Újra láthatta ahogy dolgozott, amint mozog, és mosolyog. Többre nem is vágyott. Ez a nap viszont más volt. Közelében volt, mikor hirtelen minden megrázkódott. A világ összedőlt körülötte, semmi nem maradt meg. Mindenki eltűnt, és csak a sötétséget látta. Kapkodta a fejét, hogy merre lehet ő. Semmit nem látott, és nem tudta mi volt ez. Egy örökkévalóság után fény jutott el hozzá. Mentőcsapatok kerestek embereket. Nem értette, nem érzett ő semmit. Aztán meglátta őt. Tudta, hogy elvesztette. Amint oda ért, hogy lássa minden összeállt. Nézte az embereket. Ahogy ott volt, egy váratlan pillanatban átsétáltak rajta. Eddig nem is sejtette, már tudta. Ezt nem zárta le, nem mondta neki, hogy mennyit jelent számára. Már nem is fogja tudni. Itt marad, ezzel a hibájával…

Leave a Reply