Öt hónap, azaz 152 nap

Ezt most nem akarom rendszerezni nagyon. Még nem a nagy mérföldkő, de közel vagyok. Egy hónap alatt nem történt sok minden. Finomodott az arcom, és a csípőm szebb lett. Talán ennyi, ami látványos volt. Érzelmileg egyszerre vagyok kiegyensúlyozott, és nagyon labilis. Addig amíg nincs ami kimozdít, jól vagyok. Sajnos, ha nem értenek meg elsőre akkor fel tudom kapni a vizet. Valahogy az sem megy, hogy elfogadjam, hogy valami nem egészen egyenlő. Dolgozom rajta, de nehéz megoldani ne szóljak be. Főleg így felnőtt fejjel.
Nehéz öt hónapon vagyok túl, de semmiért nem cserélném el. Imádom a kinézetem, szeretem aki vagyok. Bevallom, más nem lettem. Ugyanaz a befelé forduló ember vagyok, aki nehezen barátkozik, és már túl sokat csalódott a emberekben. Ebből a szempontból nem lettem más. Az érintéseket sem szeretem továbbra sem. Ezt nem gondoltam, hogy megmarad, bár lehet azért mert zárt közösségben vagyok, akik igazán el sem fogadnak. Emiatt én is alig változtam.
Sokszor reggel, mikor megérintem magam elmosolyodom. Eszembe jut hogyan nézek ki, és milyen is voltam. Felállok, és van egy percig is csak nézem a nőt a tükörben. Alig hiszem én vagyok. Ezért éri meg minden nehézség, és ezért félek, hogy mindent elveszthetek.
Igyekszem egyre inkább nyitni a külvilág felé. Eddig sem voltam férfias, sőt szerintem pasis nő is kevésbé. Most már igyekszem jobban összerakni a szettjeimet. Szeretnék végre szoknyában is mászkálni, de addig még kicsit várni kell. Meg nincs is még… Néha emiatt teljesen bizonytalan vagyok magamban. Nem is sejtem mit gondolnak rólam az emberek. Igaz, még nem vagyok kész tudni. Kicsit még várnék a kritikával.
A tranzíció hozott magával egy másik jó dolgot is. Ezt a naplót. Hihetetlen, de ez a 400-ik bejegyzés. Ez nem november óta, egy kicsit régebben, nagyjából egy év alatt hoztam össze. Nagyon szeretem írni, akkor is, ha néha nyűg. Rengeteg frusztrációm itt adtam ki, és fogom is még. Nagyon sok segítséget ad, hogy csak írok és írok. Végül valaki elolvassa, vagy nem. Segít neki, vagy nem. Persze remélem segít, hiszen részben ezért is írom.
Röviden eltelt egy újabb hónap, de csak folynak a napok. Változás már kevésbé látható, de minden nap tudok mosolyogni, és imádom a testem. Már tudom milyen, ha nem utálsz a bőrödben. Mikor nem azt érzed, hogy ebben kell élned, és az hogy ezt elviseled nem, más mint küzdelem magaddal, hogy valamit kihozz belőle. Valaki lásson benne szépséget, és szeressenek. Közdelem, minden nap. Rá nézni, és azt mondani „majd legközelebbi életben”. Nem kellet addig várnom. Most már azt érzem a testem tükrözi azt aki, és ami vagyok. Felemelő érzés, s mindent játjáró boldogságot tud adni.
Mind a 218 880 perc megérte, a kezdetek óta. A disfória alattomos, nem is tudom míg el nem tűnik az életedből. Utána csak pislogsz, ahogy rájössz a dolgokra és feloldódnak a régi problémák.