Sipirc!

HRT 518 nap (17 hónap)

Ma lettem tizenhét hónapos. Ilyenkor összevissza szoktam tekingetni, testemről beszélni. Ma nem ez a tervem. A mai napról, és az elmúlt hónapról szeretnék mesélni. Volt bonyodalom, de inkább érzelmileg. Meglepően most az érzelmeim borulat el, és olyan durván, hogy ritkán szoktak. Ez most abban is más volt, hogy többször nem is éreztem problémásnak a viselkedésem. Így utólag sem tudom hol hibáztam. Csak két esetben jöttem rá, hogy túl sok voltam. Ezeket próbálok majd változtatni.

Bármennyire is próbáltam tagadni, még magam előtt is. Szerelmes lettem. Ahogy én az tudok lenni, kicsit még talán most is. Már megértettem, hogy ennek így semmi értelme. A hónapban viszont teljesen elborultam. Nem mondom, azt hogy sok lettem volna. Nem éreztem annak. Remélem tolakodó sem voltam. Viszont tényleg azt akartam megadni, amit én egy kapcsolatban megadok. Egy kicsit elkalandozunk, és komolyra fordul akkor valószínű hogy azt is megtettem volna, amit pedig egyáltalán nem vágytam vagy akartam. Nem éreztem sem a csók igényét, sem a szeretkezését. Viszont én bújós vagyok, mindig is az voltam. Ez vele lehetetlen lett volna. Másik, hogy nincs is esélyem nála, lévén nő vagyok. Azért jó volt ábrándozni, és egy kicsit érezni ezt is. Sokkal jobb most így, a következő fél évem nagyobb káosznak ígérkezik, mint eddig bármikor volt. Azt amit elkezdtünk felépíteni viszont szeretném folytatni. Ahogy azt is komolyan gondoltam, hogy mikor nála járnék – vajon lesz egyszer? – a mosogatást bármikor vállalom. Érzem, hogy most több lépést hátrálnom kell, és lassan újra felépíteni mindent. Minden téren. Idő lesz, az meg van nekem. Csak legyen értelme csinálni, mert most minden összeomlott, és úgy érzem mintha a semmiről indulnék. Mindkét téren, mint barát és mint beosztott is.

Nem kezdődött valami jól a nap. Elsőnek visszadobta Zsu a szettemet, amit a Szaffi-ra akartam felvenni. Tényleg illet volna oda. Lila kardigán, lila garbós felső, fekete szoknya, ezüstös harisnya, bordó csizma. Zigi miatt sok lett volna. Ebből elegem van, ez nem támogatás. Sőt, igazából azt csinálják amit a politika is akar. Nem lehetsz önmagad, mert a gyereket összezavarod. Úgy hiszem egyszerűbb lenne végre elmagyarázni. Ehelyett, a szőnyeg alá van söpörve és mindenki a régi nevem használja. Nem tagadom, fáj nem kicsit. Tenni ellene nem tudok. Ahogy emiatt kifutni a világból sem. Már nem tudom hol lenne a forduló pont, mert a műtét után is ez lesz. Akkor megmár tényleg csak a vérem fogja mutatni, hogy ki voltam. (Lehetnék hormon beteg nő is.)

A jó, viszont nagyon jó volt. Újra színházba mehettem. A Szaffi-t néztük. Az első félórában csak tátottam a szám. Utána egyfolytában vigyorogtam. Egyik, ha nem a kedvenc mesém. A top háromban ott van. Még Jókai Mór Cigánybáró-ját is olvastam. Az előadás leginkább a rajzfilmet vitte. Az első pillanattól, hogy Cafrinka megjelent imádtam. A jelmezét, a színésznőt, a mozgását. Molnár Ágnes nagyon jól játszott. Viszont én itt a szerepét szerettem. Érdekelni kezdett más előadásban. Utána Puzzola szerepében Sárközi József volt jó. Hihetetlent alakított, sokszor el is lopta a showt. Jónás megformálására Gyimesi Ádám, jó volt, de a nem emelkedett ki. Nekem egyértelmű csalódás volt Szaffi maga. Kovács Anna Boglárka nekem nem találta el. Jó színész, de ez nem az ő szerepe. Nem éreztem úgy, hogy uralná a teret, vagy eltudná vinni a tekintetem. Amit a rajzfilm simán vitt. A mozgását sem éreztem annak a táncos lágynak ami a rajzfilmben annyira jellegzetes. Összességében egy nagyon jó színdarab volt, bármikor újra nézős. Értékelve nyolc a tízből. Kép Ács Tamás-tól származik, és a kiderül, hogy két Szaffi van. Balon van Cafrinka…