Napló

Ünneptelen munka

2024. május 6., hétfő 19:38

HRT 182 nap (Fél év)

💬Gondolatok:
Éppen iszom a nullás sört. és ünneplem, hogy itt tartok. Nagyon jó érzés. Úgy gondolom, hogy ideje lesz megfogalmaznom, hogy mit szeretnék a jövőben. Hol szeretnék tartani fél, egy, két, öt év múlva. Mikor mit tervezek. Az elmúlt hat hónap alatt a legnagyobb változás, hogy szeretek élni. Hiába volt pocsék a helyzet három hónapig.
Alakulnak bennem a gondolatok, s kezdenek formát önteni. Nem hiszem vers születne, valahogy kevésbé akar szétrobbanni a lelkem. Inkább egy novella jár a fejemben. Ha már kialakult ide kifogom tenni.
A fél éves poszt késni fog, erre számítottam. Sajnos, nagyon rossz napom volt, alig pihentem. Hétvégén legkésőbb kiteszem.

🌞Napom:
Reggel kettőkor keltem, hogy még Gábris előtt tudjak fürödni. Megérte, ez biztos. Utána összeszedtem magam, aztán indultunk is. Munkába elég szar fél automata gépet kaptam. Tojtam is rá, hogy jó-e vagy nem. Csak annyira dolgozom, hogy ne rúgjanak ki. Ami jó, hogy a Tescotól jött is két telefon. Pénteken megyek is interjúra. Szigetbe… Romák, és nyugdíjasok közé. Meglátjuk, én inkább vagyok ott, mint itt. Meló után pont lekéstem a buszt, így volt időm olvasni, itthon ettem, majd kicsit pihentem. Most ünneplek, utána olvasás, és alvás.
Tervezem most, hogy ebookot is olvassak. Novellákat szeretnék az olvasón olvasni leginkább. Azt valahova majd jegyzetelni kéne…

🤸‍♀️Testi változások:
Ma valami nagyon eszeveszetten ettem. Reggel semmi, majd hétkor egy szelet müzli, majd fél tízkor az ebéd, végül meló végén egy csoki. Ez így nagyon gáz. Utána három után ettem ebédet. Igaz már nem voltam éhes ma. Akkor sem tetszik. Este az Androcur-hoz enni kéne. Szerintem ezért (is) fogok hízni. Nem tetszik ez a rendszertelenség, de talán hamarosan vége lesz.

⚧️Libidó (erekció):
Semmi nem volt. Csak létezni próbáltam ma.

💞Érzelmek:
Valami motoszkál bennem, de még nem tudom megfogni. Kicsit érzelmesebbnek érzem magam. Valami írás lesz majd belőle, a közel jövőben.

Adatok
Címkék: napló, este
📖 Könyv: James S. A. Corey – Leviatán ébredése
Időjárás: ☁️ 25 / 12 °C
☀️ Napkelte: 5:25 Napnyugta: 20:09
Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold
Hely: 47.699283, 17.677044
Értékelés: ★★★☆☆

Térkép

Leave a Reply