Napló

Újra szoknyában

2024. szeptember 10., kedd 22:44

HRT 309 nap

Ma egészen jól keltem. Bár aztán elálmosodtam. Reggel a kávé mellé megkaptam a Fordulópont-ot nap kártyájának (diadalszekér). Tényleg, nagyon sok igazság volt benne. Rengeteg dolog történt ma.
Megvettem a Last of us Part1-et, azt próbáltam ki, szeretem. Aztán borotválkoztam, s még rántottás tortillat is csináltam. Tényleg produktív nap volt. Jól éreztem magam, és élveztem minden pillanatot. Volt pillanat mikor csak azért néztem a tükörbe, hogy lássam a szemben lévő lányt mosolyogni. Aztán kitaláltam, hogy ma igenis szoknyában megyek. A képen látszik a végeredmény. Ehhez persze jobb smink is dukál, így a szemem is megcsináltam. Sőt, még enyhe pirosító is került fel. Kicsit félve, mert legutóbb nagyon csúnyán beszóltak, elindultam munkába. Simán beértem, pedig ezzel a sarokkal még nem vagyok jóban. Kicsit magas nekem.
Bent nem éreztem semmi negatívat, kasszában is voltam. Jó volt, ma valahogy megtaláltam az emberekkel a hangot. Csak egy nagyon durva rossz volt. Szóltam, hogy mennem kéne a gyógyszer miatt. A vezető nem is szólt a váltómnak. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de tippem van. Vagy az amit írok, vagy már ő is azt hiszi ez csak valami cirkusz. Így muszáj voltam jelezni a főnöknek. Nem tudom mi lesz így, de ezt nem fogom engedni. Alázzanak, ha akarnak, vagy kiabáljanak nem érdekel, de az életembe nem szólhatnak bele. Ezzel ezt teszik. A gyógyszert 12 óránként kell kennem. Ez kritériumom volt mikor felvettek. Ne legyünk már ilyenek.
Megjött a labor is. Az ösztrogénem meg kilőtt az ürbe. 2400 rettenetesen sok. Igaz, csak négy órára volt a vétel a kenéstől. Facebookon azt írta a doktornő, hogy felírja a receptet, emailban már nem volt ennyire egyértelmű. A pénzt közben már elutaltam. Visszatérni nem szeretnék fél adagra, így inkább megyek majd októberben is laborba…
Most még hátra van az angol, és elvileg tizennégy oldal olvasás. Erre lenne háromnegyed órám. Talán sikerülhet, ha csipkedem magam.

Adatok
Címkék: napló, munka, este, testem, élmények
⚖ Súly: 71,2, 😴 Alvás: 6:10, 🚶‍♀️ Lépések: 11 600, Rövidkék,
📖 Könyv: James S. A. Corey – Cibola meghódítása, 🛋 Olvasás: 30,
🔢 Szavak: 305, 🎮 Játék: Last of Us Part I, 🍽 Kalória: 1 458
Időjárás: 🌥️ 24 / 15 °C
☀️ Napkelte: 6:21 Napnyugta: 19:14
Holdfázis: 🌒 Növekvő félhold
Hely: 47.686729, 17.619177
Értékelés: ★★★★☆

Térkép

Leave a Reply