Pihenő nap
2024. június 23., vasárnap 21:20
HRT 230 nap
Gondolkoztam mit írjak ma, de inkább pihenni akartam. Semmit tenni. Bármennyire is próbálom megszokni, kevés az egy nap pihenés. Nem tudok haladni a dolgaimmal. Valami biztosan elmarad, mert csinálom a naplót. Általában csak javítom, de lehet megint adok hozzá valamit. Lefejleszteni viszont időm már nincs. Az egy napok arra jók, hogy pihenj. Nem is akarom tudni, akik még főznek is hogyan pihennek. Lehet, ezért van az emberekben annyi frusztráció, és munka utálat. Akkor még nem is mondtam milyen beosztásom lett. Most igyekszem, olyan munkát találni ahol nincs hétvégén munka. Vagy a szombat csak rövid. Lényeg, a pihenés az ikon.
Reggel kétszer is lenyomtam magam szundira, hogy pihenni tudjak még. Viszont lassan a kardiót el kell kezdeni. Az csak hosszú napon lesz kihagyva, vagy plazmanapon. A jövő hetem erre felkészülés lesz. Ki eszem a dolgaim, és nem veszek semmit. Tudom, ez így hülyeség, de ha nincs mi kísértsen, akkor nem teszem. Na, kelés után egy kávé, majd Divi. Aztán igazából csak mostam, meg ettem. Szándékosan korán, hogy tudjak aludni. Arra nem számítottam, hogy három órát fogok. Látszik fáradt vagyok.
Ebéd után elélveztem. Kellet, nagyon. Vannak ilyen időszakok, mikor puff újra olyan, mintha nem kenném a Divi-t. Nagyon aktív volt a libidóm. Telihold volt tegnap, és már akkor is terveztem, csak eltoltam mára. Szerintem van összefüggés. Az a fura, hogy nem havi szinten – egyenlőre?, hanem kicsit nagyobb léptékben. Két havonta körülbelül. Pontosabban kell írnom majd.
Délután csak játszottam kicsit Max-el. Mást nem nagyon. Csak pihentem. Kerestem ezt azt, gondolkodtam hogyan tovább. Nem akarok azzal a csapattal lenni akikkel leszek most. Nem akarom, hogy egy kis ficsúr így viselkedjen velem. Nyugit szeretnék. Egyedül dolgozni, csak ilyen meló meg nincs. Egy szebb világban nyitnék egy könyvesboltot, ahol lenne kávézó, és megszerezném a könyveket amit kérnek. Élvezném. Lehet nem keresnék sokat, de ha annyi meglenne, hogy megéljek, akkor csinálnám. Lennének könyvklubok, dedikálások és programok. Kutyabarát lenne, így Odin is velem lehetne.
Adatok
Címkék: napló, este, pihenés
😴 Alvás: 9:00, 🛋 Olvasás: 40 oldal, 📖 Könyv: Csáth Géza – Ópium
📺 TV: Ki vagy, Doki?, 🔢 Szavak: 320, 🎮 Játék: Life is Strange
Időjárás: 🌞 27 / 15 °C
☀️ Napkelte: 4:53 Napnyugta: 20:52
Holdfázis: 🌖 Fogyó hold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★☆☆