Újra magasan
2024. június 22., szombat 22:43
HRT 229 nap
Ma lusta napot tartottam, de két dologban biztos voltam. Hogy magassarkúban megyek, és hogy túl sokat fogok enni. Várható volt mindkettő. Túl sok kaját vettem, és azt meg kell enni. Másik, nagyon szeretem a cipőm, de csak ritkán használom. Akkor viszont felöltözöm hozzá. Ez általában a flair farmerom. Nagyon szeretem ezt a szettet. A ikon is ezért.
Reggel időben keltem. Valójában minden időben történt. Divi is, kaja is. Játszottam kicsit. Gondolkodtam a plugin kibővítésén. Ha lenne idő biztos neki állnék. Így, csak egy vágy marad. Egyáltalán mennyien bolgolnak vajon meg, s abból mennyi a WordPress?
Ebédem aztán ketté szedtem, kétszer 250g rakott káposztára. Paradicsomlevesből jól beettem több mint fél litert. Az ötlet jó, csak még finomítanom kell az adagon. Így túl sok lett. Kicsit zavar, de ma már elkezdtem visszafogni magam. Nyolc napom van, hogy összeszedjem magam, s megtanuljak a keretben maradni. Majdnem bármi áron.
Munka elviselhető volt, megkaptam az új beosztásom. Nem lett sokkal jobb mint az ehavi. Szerintem a főnök így éli ki magát. Amúgy egy iszonyatosan jó ember, s sajnos nagyon gyenge kezű. Jó látszik, hogy a mai műszakvezetőnk nincs 25, de a tiszteletet hírből sem ismeri. Flegma, ha megsérted akkor még “jóétvágyat” sem kíván. Az embereivel inkább csak parancsolgat. Nagyon sokat csak ül. Ez általános. Nem akarok vezető lenni. Szeretem a kasszát. Szeretem ott akkor is kedvesnek kell lenned, ha valami olyan történik veled. Ez a kényszer végül átveszi a kedved, s jól leszel. Volt akit meglepett, hogy szép estét kívántam neki. Jó esett utána a mosolya.
Munka után irány vidéki, befejeztem a Calderon-t. Jó volt, jobb mint reméletem. Most sem tudom mi volt a baj vele. Hiányzott valami belőle. Talán a dinamika, vagy a kémia. Esetleg az elmesélő rész. Nem tudok rá jönni. Ajánlani, ettől még ajánlom olvasásra.
Mikor felszálltam a buszra, utána jöttek öcsémék is. Nem vettek észre, de szuper este lesz ez így. Nincs kedvem részegekhez. Eleget látok a boltban. Reménykedem, hogy békén hagynak majd.
Érzelmileg két dolog határozott ma meg. Egy felől, tuti valamit írnom kell, mert feszít. Ilyet már talán egy éve nem éreztem. Az írni kell érzés. Tippemre vers lesz, de lehet valami rövidet írok majd. A másik, hogy nem tudok rájönni néha miért bolondul meg a szervezetem. Egy ideig jól nő a szőröm, a testem is komfortosan érzem. Utána meg bumm hirtelen gyorsan nő, és a péniszem is elkezdem érezni. Ezzel meg utálni az egészet, mert nem tudom megműtetni.
Adatok
Címkék: napló, munka, este, gondolatok, testem
🚶♀️ Lépések: 9 380, 🛋 Olvasás: 68 oldal
📖 Könyv: On Sai – Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
🔢 Szavak: 400, 🎮 Játék: Life is Strange
Időjárás: ⛈️ 26 / 20 °C
☀️ Napkelte: 4:52 Napnyugta: 20:52
Holdfázis: 🌕 Telihold
Hely: 47.686729, 17.619177
Értékelés: ★★★☆☆
