Elkészült a videó
2024. július 12., péntek 19:32
HRT 249 nap
Iszonyat meleg volt ma, de nem csak ezért nem jutottam túl sokat előre. Nagyon kedvetlenné tesz, hogy biztosan megint pékségben leszek. Nem akarok, és nincs is hozzá kedvem. Tudom, hogy túl fogom élni, és simán csak egyik lépés a másik után alapon fogok haladni vele. Aztán ez vagy elég jó lesz, vagy nem. Legfeljebb elküldenek. Mindenhogyan rossz az egész. Keresem a következőt, de nem nagyon hívnak és nem nagyon tudom mi lehet a hiba.
Ma megint YouTuber lettem, megcsináltam a videót. Nem volt szövegem, így nagyjából félórányi anyag lett, ami nagy része a meleg miatt volt. Nem bírtam gondolkozni. Képtelen voltam megfogalmazni mit gondolok. Azért 30 fokban ez nem is csoda. Alább látható is a videó. A vágás egészen gyorsan ment, de nem is törekedtem tökéletesre. Lettek is hibák. Van még mit tanulnom, ha lesz majd elég időm rá. Az elkészítés most nagyjából két és fél óra volt, de egyre többet szeretnék majd bele. Így a vágás is hosszabb lesz.
Reggel kicsit még szundiztam, de időben keltem. Megvolt a kávé, majd a Divi. Utána kint voltam, mert Zigi volt ma. Mostam, és a szobát pakoltam kicsit. Rá kellet jönnöm, hogy sok ruhám van. Nem igazán használom ki ami van, de ennek több oka is van. Szerettem volna most venni, de lényegében egy fillérem sem marad. Reggelire kefirt ettem, BelVita-val. Ebéd egész sok tökfőzelék volt. Utána pihentem kicsit. Bár nem állítottam be semmit, időben keltem. Mentem is fürdeni, de borotválkozás elmaradt meg ragadtam az izzadságtól. Utána nekiálltam a videónak, egészen sok baki lett benne, de nem nyelvbotlás. Inkább ő-tem, és ismételtem. Kelleni fog, hogy címszavakban is, de megírjam. A napomból szinte semmi nem maradt, olvasnom kell még, és angolozni. Az olvasás necces, mert negyven oldal van hátra. Legkésőbb tizenegykor feküdni szeretnék.
Megjött a labor is. Ösztrogénem úgy tűnik, hogy stabilizálódott, 1450 lett. Progeszteron az egyetlen ami ingadozik, most 17,5 volt. Tesztoszteron ahogy vártam a felső határomon volt 0,81. Így is nagyon jó. A többi értékem a szokásos lett. El is gondolkodtam, hogy menjek-e minden hónapban. Egyenlőre szeretnék, amíg van munkám, vagy iratok éppen gyógyszert. Egy év után viszont biztosan már csak három havonta fogok. Ahogy eredetileg is kellet volna.
Adatok
Címkék: napló, este, testem, pihenés, MyraLog
Személyek: 👵 Zsu, 👧 Zigi
⚖ Súly: 70,4, 😴 Alvás: 5:45,
📖 Könyv: James S. A. Corey – Abaddon kapuja,
🔢 Szavak: 360, 🛋 Olvasás: 40 oldal
Időjárás: 🌞 36 / 22 °C
☀️ Napkelte: 5:05 Napnyugta: 20:46
Holdfázis: 🌒 Növekvő félhold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★☆☆
