A retró kamera
2024. november 3., vasárnap 21:22
HRT 363 nap
Reggel, na ne, hagyjuk. Nap lapja a Megértés lett. Kávé után borotválkozás, majd smink. Mivel kicsit tanulok, és komolyabbat csinálok, így éppen maradt időm a buszra. Olvastam kicsit, majd időben beértem. Pont egyszerre érkeztünk a vezetővel. A reggel semmi érdekes nem volt.
Aztán megpróbáltam megvenni a Lego fényképezőt. Most is befagyott a rendszer, egy időre. Aztán kiköpte, hogy én márpedig kifizettem. Kisebb galiba árán, egy ezres tartozással végre a kezemben fogtam. Szóval, csak meglett a játék, igaz egy kicsit drágábban. Hazaérve neki is álltam kirakni, erről a videó holnap kerül ki. A fényképen a kész alkotás látható. Nagyon élveztem kirakni, így várható, hogy veszek majd még. Szerintem maradok a Creator vonalon.
A nap többi része egészen jól telt. Egy néni azt mondta szép a hajam. Annyira örültem. Egyébként egész nap cicafülem volt a kasszában, hajpántként használva. Szemembe lóg már a hajam, ami néha csikiz. Munka után a vezető (meg kell kérdeznem nevükön nevezhetem-e őket, vagy álnevet válasszak…) mesélte, hogy őt kérdezték, hogy fiú vagy lány vagyok. Nagyon örülök ennek, mert egyre inkább nőies vagyok ezek szerint. Majd a nagy bejegyzésben is írni akarom, hogy az elején pasi vagy, aztán kb. 6-7 hónaptól melegnek néznek legtöbbet, 10-12 hónapnál már inkább nő vagy, csak a hangod. Persze, ez sok mindentől függ, de a kék pólóban nőiesnek lenni nem kis kihívás.
Mivel beszélgettem még kicsit munka után, így kisétáltam a városszéli megállóba, és onnan jöttem haza. Itthon lepakoltam, kicsit rendet tettem, majd el is kezdtem a kamerát megcsinálni. Nagyon élveztem, szeretnék még ilyet. Bár nagyon drágák a Lego-k. Másfél óra alatt meg is voltam. Utána Divi, majd olvastam. Kerestem ezt azt, s már mehettem is aludni.
Hosszú nap volt, de megint nagyon boldog voltam, hogy élek, és az lehetek aki mindig is akartam lenni, és ezt mások is látják rajtam.
Bocsánat, megcsúsztam, holnap hozom a bejegyzést…

Címkék: napló, este
Adatok: ⚖ Súly (kg): 72,65, 😴 Alvás (óra): 4:35, 🚶♀️ Lépések: 17 200, 🛋 Olvasás (oldal): 40, 🍽 Étel (kalc): 1 450, 📖 Könyv: James S. A. Corey: Nemezis játékai, 🔢 Szavak: 300, 🤸♀️ Mozgás (kalc): 660
Időjárás: 🌥️ 12 / 1 °C
☀️ Napkelte: 6:38 Napnyugta: 16:30
Holdfázis: 🌒 Növekvő félhold
Hely: 47.69521, 17.630299
Értékelés: ★★★☆☆
