Gondolatok

Bolondgomba a hajam

2025. január 20., hétfő 19:30

HRT 441 nap

Mikor tavaly júliusban megvettem a Plantur 21 sampont elsőnek úgy voltam, miért ne próbáljam meg. Elég sokan ajánlották. Aztán egészen októberig hol használtam, hol nem. Akkor még éppen hogy tudtam összefogni a hajam. Éppen a nyakamig ért. Lehetett 5-7 centi. Októberre már a vállamat verdeste. Úgy gondoltam, akkor térjünk át teljesen rá. Akkor sem, most sem tudom, hogy az ösztrogénnek, vagy a samponnak van nagyobb szerepe a hajam változásában.
Októbertől égészen novemberig még a Syoss Kreatinost használtam. Az is tényleg jó volt. Akkor jött szembe velem a Plantur reklámja, hogy három hónap alatt, ahogy néztem 5-7 centit nőhet a hajam, ha minden terméküket használom. Megvontam a vállam, s miért ne kiáltással megvettem őket.
Első a sampon, amit eddig is használtam. Jól habzik, én szeretem. Kevés kell, és jól befedi a fejem. Azt szoktam csinálni, hogy besamponozom, a hajam a fejem tetejére tekerem, afféle konty szerűen. Aztán megfürtök, addig van ideje hatni. Utána a kondicionálót használom. Lehet eddig többet mint kellet volna, mert most elfogyott. Ez csak egy percig van fent. Addig élvezem a meleg tus örömeit. Végül hajszárítás után a boostert viszem fel, ez magától szárad meg. Nekem a vizes hajas változat nem jött be.
Ez ment nyolc hétig, minden fürdésnél. Általában heti 5-6 nap. Az még hozzá tartozik, hogy egy jobb hajszárítóm van, ami jól megszárítja a hajam. Meglepett, hogy kondicionáló fogyott ki elsőnek, de így egy kicsit előbb is megmutatom hova jutottam. Nem egyszerű lemérni a haj hosszat, egyedül. A kezdeti 24 centiről, most kb. 30-nál járok. Így kijelenthetem, hogy egy hónappal előbb hozta amit ígértek. Jó, nálam több szempontból is előnnyel indult a trió. Egyrészt mindig is gyorsan nőtt a hajam, főleg télen és tavasszal. Másik, hogy már előtte egészségesek voltak a hajhagymáim. A legfontosabb, hogy hormont szedek. Az ösztrogén nagyon sok hajam visszaadta, azt nem tudom a növekedést is segítette-e.
Összességében nagyon elégedett vagyok, ha csak hat centi nézek, akkor is az havi három centi. Őrületesen sok. Így marad, akkor mire elsőnek vágatok női frizurát negyven centi is lehet.

Címkék: napló, este, gondolatok, testem, élmények, haj
Adatok: ⚖ Súly (kg): 72,25, 😴 Alvás (óra): 5:15, 🚶‍♀️ Lépések: 15 650, 🛋 Olvasás (oldal): 20, 🍽 Étel (kalc): 1 400, 📖 Könyv: Fábián Janka – Julie Könyvkuckója, 🔢 Szavak: 335, 🤸‍♀️ Mozgás (kalc): 670
Időjárás: ☁️ 1 / -3 °C
☀️ Napkelte: 7:30 Napnyugta: 16:32
Holdfázis: 🌖 Fogyó hold
Hely: 47.69521, 17.630299
Értékelés: ★★★☆☆

Térkép

Leave a Reply