Bántani akartak
2025. január 23., csütörtök 19:33
HRT 444 nap
Gondolatok:
Ma sokkal inkább ezekhez a pontos dolgokhoz van kedvem. Nem volt rossz napom, de a vége lehetett volna jobb is. A legjobb, hogy elég sokat tudtam nasizni. Inkább mondom, ami elgondolkodtatott. Tettem ki bejegyzést Threads-re. Arra kaptam, hogy egyáltalán nem nézek ki nőnek. Bár nagyon nem szoktam magamra venni, azért az nem volt jó kombináció, hogy pont lézeren voltam, s hazafelé nem volt rajtam smink. Inkább el is bujdostam. A kétkedés persze ott lett bennem. Akkor valaha leszek passing, különben jelenleg inkább vagyok már, mint nem.
🌞Napom:
Reggel jól keltem, de időben is feküdtem. Ma nagyon nőies akartam lenni, fene tudja miért. Black Milk bodyban és szoknyában mentem, sőt abban is dolgoztam. Jól esett, véglegesen beleszerettem a szoknyákba. Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindig abban leszek, de többet az biztos, és venni is kell.
Bent Gina volt ma a vezető, egészen jókat bolondoztuk, én amit terveztem azzal végeztem is. Lehetne gyorsabban is, de így van mindig mit csinálnom, sőt hetente ismétlődik. Rendszer, szeretem. A végén megint egész nehezen szabadultam, de innen már tudom erre építsek.
Munka után mentem Libri, megjött az új Alita. Igen, előrendeltem. Annyira jó lenne tudni mennyi könyvem lett mostanában. Többet kell olvasnom. Sok izgalmas könyv vár most rám. Lényeg egyetlen képregény amit veszek, s szeretem. Viszont ezzel egészen lenulláztam magam.
Lézer volt ma. Mirtill igazán meggyötört. Közben jöttem rá, hogy ma két csaj is bántani akart. Jó, egyikük azt is, hogy én is őt, de le kellet lomboznom, hogy nekem még az is sok volt, hogy valaki behatoljak. Nem szeretem az erőszakot, mert tudom képes vagyok rá.
Utána jöttem haza, de feltűnően sokan néztek meg. Vagy én figyeltem túlzottan, vagy látszott rajtam a bizonytalanságom. A lényegen nem változtat, nem éreztem komfortosan magam.
🤸♀️Testi változások:
Edzek, továbbra is. Talán hétfőn kimegyek futni. A mozgás most is jó, és mindenre szükségem van amit csinálok. Kicsit több kardió kéne, de ahogy jönnek a jobb idők többet megyek ki. Azért jó most, mert ha nincs kedvem, akkor is belefér egy rövid nyújtás, vagy más.
A testem maga nem igazán változik. A tejem megvan, magától nem jön. Ezt én csináltam magamnak, tudom, hogy nem normális… Ez legyen az én vétkem… Másban nem igazán változom. Tényleg semmi, hasam alig megy lejjebb, az izom nem alakul, viszont érzem, jobban bírom. Még mindig tanulom az új testem. És élvezem, várom a következő felfedezések. Lehet lesz petefészkem?
⚧️Libidó (erekció):
Nincs miről beszámolni. Ella-t láttam, de igazán csak az járt a fejemben, hogy egy pohár borral annyira beszélgetnék vele. Miért akarok ennyire borozni? Nem is szeretem.
💞Érzelmek:
Jó napom volt, azán a délután bele állított a földbe. Kell néha, hogy tudjam hosszú az út, és az elején vagyok. Holnapra jobban leszek. Viszont megint sokat szédülök. Még nem jöttem rá pontosan mi aggaszt. Pánikrohamok ilyenek sajnos.
🍽️ Étkezések:
Bolognait ettem ebédre, s még csokizni is tudtam ma. Minden érték jó maradt, így jól érzem magam. Elvileg ezzel a 1400 kalóriával azért fogynom kéne. Már mindig írom a dézsmálásokat. Vagy kihagyom.
💸 Kiadások:
Alita-t megvettem, 1350. Lézer 13800. El is fogyott a pénzem…
📖 Könyv:
Megjött az öt könyv. Retorika, általános iskola osztályok dinamikája, nyelv, szociológia, írás stílus történelem. Megannyi jó könyv. Ezért lennék szívesen könyvesboltba. Antikvárium… Lehet az kéne.

Címkék: napló, este, gondolatok, érzelmek, napjaim
Személyek: 🧚 Gina
Adatok: ⚖ Súly (kg): 72,6, 😴 Alvás (óra): 5:30, 🚶♀️ Lépések: 15 250, 🛋 Olvasás (oldal): 70, 🍽 Étel (kalc): 1 250, 📖 Könyv: Fábián Janka – Julie Könyvkuckója, 🔢 Szavak: 540, 🤸♀️ Mozgás (kalc): 645
Időjárás: ☁️ 8 / 0 °C
☀️ Napkelte: 7:27 Napnyugta: 16:36
Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold
Hely: 47.695135, 17.662329
Értékelés: ★★★☆☆
