Gondolatok

Szerelmes vagyok?

2025. január 28., kedd 22:23

HRT 449 nap

Egészen érdekes témám lesz ma. A szerelem, s ahogy én élem meg. Leginkább, mert én nem tudok szeretnek a szó klasszikus értelmében. Sok dolog van amiben hasonlít rá, de a lélek hiányzik belőle. Most sem érzem az a vágyat, hogy kell vagy akarom őt. Mégis akkor vagyok egész, és boldog, ha a közelében vagyok. Inspirál, s többre sarkall. Közben nem érzem, hogy csak hozzá közelebb akarnék kerülni. Csak odabújni, a lábánál lenni. Tudni, mikor szükségem van rá akkor tudok menni, és megérinteni.
A testi rész nagyon más. Bár nincs igényem rá, nagyon vágyom az érintését. Szeretném, hogy kiszolgáltatott legyek neki, s mikor úgy alakul uralkodhassak felette. Számomra inkább ő az erősebb, persze hiszen oroszlán, én mérleg vagyok. Ez nem jó párosítás. Mégis akarok ott lenni. Akarom irányítson, tudom megtenné. Tudom, amit az ő erejéből merítek, az a stabilitás, s vidámság vinné a dolgokat.
Mégsem érzem, ezt akarom. Szerelemes vagyok, de a magam módján. Ez azt jelenti, hogy nem akarok semmit. Csak annyira közel lenni hozzá, hogy én legyek az első gondolata. Bízzon bennem, s elmehessek akár a titkárnőjének. Közben semmit nem adhatok, csak azt a keveset amit eddig is.
Nem szeretném ez a bejegyzés bármin is változtasson, hiszen nem akarom változzon. Minden mozdulatom, s amit kapok csak mozdulatok. Annyira van közel hozzám, amit a helyzet megenged, s ez így tökéletes. Sem több nem kell sem kevesebb.
Hidd el, nem akarok többet, mert ez nem szerelem. Ez csak én vagyok. Nem tudom biztosan mit jelent, de ezeket érzem. Jó lenne tényleg együtt tévézni, fotózni ahogy a legót építed vagy nézni ahogy a konyhában süteményt készítesz. Ez nem szerelem, ez csak egy erős barátság. Én mindig ezt éreztem, így igen szerelemes vagyok. Vagy nem.
Ezek tudom nem is történhetnek meg, vágyak, amik csak elröppenek. Ahogy nem is írtam csókról, vagy szeretkezésről. Nem, mert nem tudom elképzelni, bár valószínűleg ott állna meg a szívem. Nem a lényed okán, a lehetetlen megtörténte miatt. Az csak kémia, míg az hogy ott legyek uralkodj rajtam már vágy. Igényelem, rendszert és kiszámíthatóságot ad nekem.
Félek mikor olvasod megváltozol, nekem viszont arra a nőre van szükségem, aki eddig is voltál. Az akiért megteszek bármit, s változni is képes vagyok. Mindenképpen köszönöm, hogy életem része vagy, s kérlek ezt ne vedd el tőlem. Csak engedd dorombolhassak lábadnál gazdám.

Címkék: napló, este, gondolatok, érzelmek, rólam, szerelem
Személyek: 🧚 Gina
Adatok: ⚖ Súly (kg): 72,95, 😴 Alvás (óra): 7:20, 🚶‍♀️ Lépések: 15 700, 🛋 Olvasás (oldal): 20, 🍽 Étel (kalc): 1 200, 📖 Könyv: Fischer Sándor – Retorika, 🔢 Szavak: 380, 🤸‍♀️ Mozgás (kalc): 680
Időjárás: 🌧️ 17 / 7 °C
☀️ Napkelte: 7:22 Napnyugta: 16:44
Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold
Hely: 47.69521, 17.630299
Értékelés: ★★★☆☆

Térkép

Leave a Reply