Személyes

Lesz hangom

2025. január 29., szerda 22:42

HRT 450 nap

Tudom, most az a kérdés, a tegnap után mi lett. Az ami leginkább várható volt, de nem az amire vágytam. Ésszel tudom így jó, a szívem kicsit másra vágyik. Az történt, hogy nem történt semmi. Igazából szó szerint. Ez a legjobb most, de ennél kicsit többet szeretnék majd. Csak jó, hogy van gazdám, talán végre láthatóvá is tesszük, s kapok nyakörvet. Nagyon örülnék neki. Nem manó vagyok, így nem zoknira vágyom. Egy beszélgetésünk volt, ebben egy kedves mondat volt számomra. Engem olvas a napja végén, s az én hangom hallja közben. Ezek után nem tehetem meg, hogy nem teszem ki minden nap a bejegyzést.
Szeretek felolvasni, így arra is gondoltam felolvasom a napjaim esti mese gyanánt. Megkaptam rá, hogy a Hobbit-ot olvassam fel. Izgalmas kihívás lenne, de Tolkien nem az esetem. Kaszás Attila nálam sokkal jobban felolvasta. Inkább mást szeretnék. Még nem tudom mi lesz, ötletek vannak. A napló biztos megkapja a hangom. Egy baj van vele, hogy nem beszédre van írva, így felolvasva egyáltalán nem olyan erős, mint olvasva. A gondolat, a hangomra aludjon el, sokkal inkább ösztönöz. Annyira fura az élet, mindez pont most, mikor arról tanulok hogyan beszéljek. Jó gyakorlat lesz, emiatt is mentem bele. Izgalmas időszak következik, s meglátjuk mennyire tudom megoldani. Leginkább megtanulni a beszédet.
Ezzel együtt, a napló nem igazán fog változni, az elején biztosan nem. Lassan lehet jobban a hangos szóhoz fog igazodni a fogalmazás, de a szókincs nem lesz más. Ez azért van, mert utálom ismételni magam.
Ez volt a legfontosabb ma. Egyszerre volt jó így, s kicsit csalódás. Nagyon tudok reménykedni, inkább csak ez volt ami miatt nem ezt vártam. Nem is azt, hogy torkon ragadjon és megcsókoljon. Valami mást, az viszont nem így működik.

Címkék: napló, este, gondolatok, érzelmek, napjaim, szerelem
Személyek: 🧚 Gina
Adatok: ⚖ Súly (kg): 71,5, 😴 Alvás (óra): 6:40, 🚶‍♀️ Lépések: 14 350, 🛋 Olvasás (oldal): 20, 🍽 Étel (kalc): 1 550, 📖 Könyv: Fischer Sándor – Retorika, 🔢 Szavak: 285, 🤸‍♀️ Mozgás (kalc): 675
Időjárás: 🌞 13 / 5 °C
☀️ Napkelte: 7:21 Napnyugta: 16:46
Holdfázis: 🌑 Újhold
Hely: 47.69521, 17.630299
Értékelés: ★★★★☆

Térkép

Leave a Reply