Gondolatok

Minden eljön egyszer

HRT 492 nap

Ma már sokkal jobb kedven volt, de ki nem másztam még a gödörből. Van min alakítanom, és alakulnom. Erre ma több példa is volt. Bár egy részt elértem azt az embert aki lenni akartam, menet közben elvesztettem egy részét a jóságomnak. Arról nem is beszélve, mennyire megváltoztam a hormonoktól. Biztos vagyok benne, ha kezdetektől ösztrogénben fürdene a testem egy hatalmas hisztis némber lennék. Ezt azért negyven évesen nem igazán fogadhatom el. Tudom, sok esetben a hangulatom kihat a viselkedésemre, ezen nem merek változtatni, mert ez két irányú. Mikor valami nem tetszik kimondom, mikor rossz kedvem van morcos vagyok. Viszont mikor jó kedvem van, s ebből van szerencsére több, akkor az kifelé is nagyon látszik. Akkor mindenkit szeretek, és mosolyog velem a világ. Ez egy ajtó, bezárom, tartok tőle a jó sem fog kimenni rajta. Persze, próbálkozom javítani a dolgokon, de mikor falhoz vág a sors akkor tetmészetesen visszaesem.

Ma már kicsit féltem, hogy baj lehet a munkában. Elhatároztam beszélek a vezetőnkkel. Nem nagy dolgot, csak hogy vevő vagy kolléga panasz van e, mert szeretnék javítani ezen. Tudtam, hogy vannak kisebb bajok, amiket említett is, az meglepett, hogy most is mennyire kiáll mellettem. Csoda, hogy szeretem a magam módján. Egy dolgot említett, hogy nem takarítok. Jogosan. Amit eddig is próbáltam, nem titok, hogy a kassza környéke az én részem legyen. Nagyon messze vagyok tőle, hogy elérjem, de ha még a tisztaságára sem tudok figyelni mit akarok. Másik, hogy pocsék a prioritás rendezésem. Nem akarom feladni. Ma már a tisztaság megvolt, de megint felejtettem el dolgokat. Sajnos, mindig sietek, így elfelejtek dolgokat, vagy nem jut időm rá. Ezek beosztása lesz most, ott a helyemen. Úgy tervezem egy év kelleni fog mire kialakítom, hogy rendszer legyen, s tudjam mi merre, alkohol, csoki, de a kassza és az ASCO is a fejemben legyen. Hibákkal, aktuális pénzzel. Nem csinálni akarom, csak ami ott van körülöttem a végén a felelőséget is tudjak vállalni. Addig viszont hosszú az út, és rengeteget kell bizonyítanom. Nem csak a környékemen.

Ma történt még egy nagyon érdekes dolog. Az oké, hogy még mindig tejelek. Igen, spriccelek. Viszont a változás amit már a napokban éreztem meglepett. A hormonok miatt a pénisz, idővel egyre inkább vagina akar lenni. Ez arra is igaz, hogy nedvesedik. A pénisz ezt hogyan tudná megtenni. Hát mintha izzadna, és tényleg. Csak nem izzadság. Ma megtapasztaltam. Mikor izgalomba jövök akkor igen, tudok nedvesed. Nagyon fura, s sajnos zavaró is. Nem erre találták ki a nemiszervem. Idővel ez is jól fog működni, tudom…

Leave a Reply