Létező remények

HRT 526 nap

Nem mondhatom, hogy sokat aludtam este. Ettől még egészen jól tudtam kelni reggel. Magamba termeltem három kávét, és neki is szaladtam a napnak. A napról annyit, hogy nem úgy alakult ahogy én szerettem volna, de legalább elviselhető volt. Bár ma néhány kérdéssel több lett az életembe, nem hiszem valaha is létre hozom az élet nagy kérdései oldalt. A jó, hogy talán tíz kérdés lenne csak rajta. Közben biztos töröltem is volna, de van pár állandó is, ami izgatja a fantáziám, hogy mi lehet a válasz rá. Csak, ha megírnám lenne válasz, ezeknek a lényege pont az, hogy nem tudom, és nem is kell tudnom a választ. Vannak kérdések, amikre én sem akarom tudni a választ. Ezek lennének a nem létező oldalon…

A boltban végül nem kasszában lettem. Bár úgy érzem egyre jobban kezelem a hirtelen változásokat, az öt perc alatt történők még nagyon nem mennek. Kicsit nyers is voltam, amit sajnálok. Utána már jobban telt a nap, bár javarészt inkább csendben voltam. Fáradt voltam, és vagyok is. Mindenkinek volt valami baja. Nem voltunk valami értelmes bolt ma. Kell ilyen is. A diákunk erre tett rá egy talicskányit. Nem igazán volt a helyzet magaslatán, sokszor hiába magyaráztuk el neki, hogy mi hogyan van. Azt vettem észre, hogy még nekem volt a legtöbb türelmem hozzá, de még így is fogtam a fejem párszor. Jó, én szeretek foglalkozni a diákokkal is. Pakolás azért egész jól ment. Egy-egy része jól esett. Sokat beszélgettünk a vége felé. Nagyon lényeges nem volt. Kicsit megint guggolhattam a vezetői asztalnál. Szeretek ott lenni, s hallgatni ahogy dolgozik. Kis kutyaként képes lennék a lábánál aludni. Ma meg főleg.

Munka utána kicsit késve, de időben érkeztem plazmára. Nem tudok semmit mondani. Nem sokat tudtam olvasni, majdnem elaludtam. Utána szereztem pékárút, majd DM. Vettem pirosítót, rúzst és szempillaspirált. El is ment négyezer ReWin. Egy időre elég lesz most. Más már nem is volt ma. Haza jöttem kicsit gépeztem, fürödtem, Ki vagy, Doki?-t néztem. Ez a rész nem volt olyan jó. Megvárom a következőket, hogy nyilatkozzam.

Kéne írnom az érzelmeimről, és a gondolataimról. Nehéz téma. Valahol az elengedés, a ragaszkodás közt vagyok. A takarodj, és a kérlek ne menj rész játszom. Abban csak reménykedem, hogy ez nem annyira látszik. Bár rajtam minden is észrevehető. Erről ennyit tudok mondani. Mert racionális okot nem tudok mondani, mit várok, vagy hajszolok. Magyarán gyógyulok a vak tetőfedőkórból.
Másik dolog a nagy műtét. Igen, sokat agyalok rajta, és már a utolsó napig szeretném ezeket a gondolatokat leírni. Ha meg lesz a dátum, minden nap válaszolnom kell egy kérdésre: "Milyen érzéseim vannak a műtétről?" Ez lehet jelen, a műtét maga, vagy utána mi lesz. Érzelmi, vagy fizikai. Közvetlen, vagy közvetett. A fontos, hogy gondolkozzak rajta, és rendesen körbejárjam. Az nem fontos, hogy ismétlem magam, az is jel lehet. Utolsó nap ezeket vissza akarom olvasni. Számot vetni. Kicsit elbúcsúzni a régi énemtől. Lesz időm gondolkodni. Ma biztosan éreztem, hogy akarom, alig várom, hogy nőként töröljem meg magam. Pedig tudom, hogy ettől még papíron férfi maradok. Sőt a nevem is. A testem viszont már nem az lesz. Lelkileg ez a rész lesz a legnehezebb. Nem megoldhatatlan, mert tudom nem az a pár hang számít, s hogy hol pisilok. Inkább, hogy lesznek helyek ahol magyarázkodni kell majd. Idővel ezt is megszokom majd. Sokkal fontosabb, hogy szeressem a testem, s így magam is…