Napló

Pihent pszichiáter

HRT 527 nap

Reggel megint korán kelés, megint sietés. Már fáradt voltaam, s tudtam előre, hogy ez a nap sem lesz egyszerű. Állami kórházba bármit elintézni elég nagy kihívás. Mivel nem tudtam kihez kerülök, úgy éreztem, hogy inkább nem készülök szorongásoldóval. Rossz ötlet volt. A buszra éppen érkeztem. Volt Angie is, ami ma igazán jól esett lelkemnek. Biztos pont, erről már régebben meséltem. Leszállva beszélgettem kicsit, aztán irány a kórház.

Felérve a harmadikra jöttem rá, hogy bizony itt már jártam. Két éve mikor elutasítottak, azzal hogy nem tudnak segíteni. Nem túl jó kezdet ez. Az a baj, hogy ezzel a hangulatom is megalapozta, és az ellenséges lett. Bent sem lett jobb a helyzet, de legalább nem mondták, hogy pszichés problémám van. A doktornő most sem tudott segíteni, agy doktor fog megvizsgálni, és utána kapom meg a két sorom, hogy folytathatom a kezelést. Egy apró érdekes dolgot szeretnék kiemelni. Azt mondta a doktornő, hogy üldözik azokat akik transzneműekkel foglalkoznak. Nem értem ez hogyan kell érteni. Államiban nem lehet mit tenni, sőt ha magánba vagy akkor is ha jól csinálod mi lehet. Vannak akik ellenállnak. Ettől még félelmetes, hogy itt tartunk. Elég gyorsan rá kellet ma is jönnöm, hogy ez az út nem lesz rövid. Csak abban reménykedem, hogy a műtét más lesz. Félig elintézve jöttem el. Tudni kell mikor nincs értelme próbálkozni. Egy héten belül ez volt a második. Hihetetlen, hogy lassan három hónapja intézek három gyógyszert. Lehet máshol lassabb a rendszer, de itt is annyi idő lett most ezzel, csak az a baj, hogy ezzel azt is szívtatják aki már benne volt. Ez meg butaság, és veszélyes is. Csak a magyaroknak nem szokása gondolkodni…

Itthon ettem, majd pihentem. Még órát sem állítottam, csak aludni akartam. Lett is három óra belőle. Utána már csak a mesét írtam meg. Ma a Fáradság lett a szó. Én nem szeretem ezt a mesét. El akartam távolodni az eddigiektől. Nem ment, az egész Gyűrűk ura-s téma miatta van. Jó, azt sem tagadhatom, hogy neki írok. Ezzel is kezdődött. Csak reméltem, ha kicsit hátra lépek jobb lesz. Az lett, aha. Lett egy vers, és egy jobb mese. Megy ez nekem. A mese lényege, hogy én mikor nagyon fáradt vagyok több mint egy nap ébrenlét után, képes vagyok hallucinálni. Ennyire nem erősen, de simán ilyeneket is. Elsőnek a kasszában akartam csinálni, de rájöttem, hogy nem tudnék pénz számolni. Pedig ott jobb lett volna. Az, hogy a bolt Középfölde… Lehet jó poén is lenne.

Leave a Reply