Pánikos visszafejlődés
SRS -2 nap
Most éppen nagyon pánikolok. Jön, itt van, megyek. Közben fogalmam nincs mit gondoljak. A házasulandó nők is így éreznek? Megfogni nem bírom az érzéseimet. Annyira pörög az agyam, hogy fáj a fejem. Azt hiszem most jön, hogy meditálni kéne. Vagy hasonló. Az biztos, hogy akarom. Néztem ma magam, elkészítettem a fotókat a holnap utáni induláshoz. Aztán csak azt láttam, hogy még színében sem tartozik hozzám. Mindig is elütött színben a testemtől. Mintha jelezte volna, hogy nem igazán kellek ide. Tudom, hogy belőle lesz a vaginám. Gondolkoztam, hogy mit is akarok. Most is visszaléphetek, nem történne semmi. Így, hogy elkezdtem írni egyre nyugodtabb vagyok. Akkor ott a fürdőben is éreztem a bizonyosságot. Más leszek, az hogy ki már csak utána lesz biztos. Mennyi önbizalmat fog adni, s hogy fog ez a tudatos és a tudatalattimba majd kiderül, de sokat szeretnék róla írni.
Ma nagyon rosszul keltem, és a napom is kitekert volt. Erekcióra ébredtem, és éreztem a saját régi szagom. Akkor ott legszívesebben mentem is volna fürdeni. Azt viszont észre vettem, azzal hogy a szagom visszaállt Odin újra nyitott felém.Eddig is sejtettem, hogy emiatt nem jön fel az ágyra. Az okát nem értem. Utána egész nap éreztem a vibrálást a farkamban. Nagyon gondolkozom, hogy utoljára elélvezzek. Nem tartom valószínűnek, hogy megteszem. Nem vágyom rá, csak kívánom. Azt is inkább péniszből. Reggel még lesz erekcióm ebben biztos vagyok, meg majd aznap reggel is.
Napom nagy részében a dolgaim próbáltam eltenni. Az első volt az egyik legjobb verzió, Utána aztán sokszor kellet átvariálnom. A vége, hogy vinnem kell, a nagy hátit még. Főleg Ruby miatt. Aludtam kicsit, fürödtem. Lent is újra borotválkoztam. Most meg épp nem tudom mi van. Lehet nézek valami filmet. Ez a bejegyzés nagyjából annyira kusza, mint most én. Amint nincs mivel foglalkoznom, rágörcsölök.
Jöjjön a kérdés: Biztosan akarom a műtétet? Harmincnégy nap után ma volt az első, hogy meginogtam. Nem tudom megmagyarázni. Ez egy egész életemre kiható dolog lesz, mint ilyen én lefagyok. Bár szeretem a változást, nem bírom ha az állandó dolgok megváltoznak. Emiatt nincs tetoválásom sem. A testem egy fix pont az életemben, szinte mindig ugyanolyan. Most megváltoztatom, ezt nehezen dolgozza fel az énem egy része. A disforia biztos el fog tűnni. A mindennapi életben sokszor éreztem s zavart a jelenléte. Ultimét érvem, hogy inkább szeretném, hogy belém hatoljanak, mint én valakibe. Bár most is vettem már fel olyan nadrágot ami nagyon hozzám simult, azért várom ezek tényleg úgy legyen rajtam ahogyan kell. Igen, szeretném, s ez a bejegyzés most sokat segített megnyugodni. Oké, Gina beszólásai, és ahogy szívná a vérem lehet jobb nyugtató lenne, de szeretett húgom nincs most elérhetőségben.
