Születésnap (6 éves)

Vimira izgatott volt. Reggel alig akart enni, s az óvoda sem tetszet neki. Hiába volt kevesebbet, s hiába volt torta. Azt várta, hogy együtt legyünk, s mennyük a vadas parkba. Mikor az ajtóban meglátott minket arca felderült, és lobogó hajjal futott felém. Megölelt, és is készülődni veled. Kocsiban csak csacsogott be nem állt a szája. Mosolyogva figyeltünk, szemedben ott volt az öröm, tudtad, ez most jó lesz. Igazi élmény neki.
Kiszálltunk az autóból. Évi már várt minket, Vimira oda rohant hozzá. Ezernyi kérdést tett fel neki. Ő csak állt, csendben felet mindre, amire csak tudta a választ. Elindult a kis kirándulás, én kamerát vettem a kezembe. A kutyák körülöttünk futkároztak. Vimira a leghatalmasabb nyakába fúrta arcát, s nem engedte. A bernáthegyi csak tűrt és tűrt. Félre billentette fejét, és nézett minket. Megnyalta a mellette apróságnak tűnő kis lány fülét. Gyöngyözően felkacagott, s elengedte. Cujo elrohant, s hozott egy botot, de addigra játszótársa már egy fekete macskát simogatott. Leejtett eléje az faágat, s várt. Vimira eldobta neki, a kutya farkcsóválva elrohant a messziségbe.
Következő megálló egy kis faház volt. Itt laktak a pókmajmok. Beléptünkre megrohanták Évit és minden zsebét, testnyílását át kutatták. Találtak egyik répát, egy kissé barna almát. El rágcsálták, s elindultak Vimira felé.. A lány előtt egy lelógó faágon megállt a legbátrabb. Nézték egymást. A majom Vimira zöld szemét, Vimira a majom kicsin fejét, s puha szőrös arcát. A majom felemelte kezét, Vimira követte a mozdulatot. Félúton találkoztak kezeik. Szinte ugyan akkorák voltak. Csak a majomnak hosszabbak voltak az újai. Mikor eldöntötték egymásról, hogy ártalmatlanok, a majmok neki indultak. Mindenhol jártak az újaik. Zsebben, fölben, orrban, mikor Vimira nevetett még a száját is megnézték. Miután nem találtak semmit, elmentek játszani a fájukra.
Kicsi lány azt mondta ennél jobb már nem lehet. Milyen nagyot tévedett. A következő pillanatban négy villámgyors valami suhant el a lábai mellet. Pislogott és nézett a tova tűnő álatok után. Majd megint jöttek. Játszottak, így mikor elkapták egymást, s hempergőztek láthatóvá váltak. Hosszú, de vékony állatkák voltak. Színüket tekintve szürkés barna, valamint feketések. Fajukat nézve görények. Évi lehajolt és köré gyűltek. Felfutottak rá. Vimira kinyújtotta kezét. Az egyik felrohant a kezén a megdermedt lány válláig. Ott alaposan megszaglászta. Vimira szeme egy hatalmas zöld üveggolyóra hasonlított. Levegőt sem vett. A szemtelen állat megkóstolta haját, de nem ítélte ehetőnek. Így vissza iramodott a gazdájához. Vimira kiolvadt,, és megsimogatta a görényt. Az a kezére mászott, és elkényelmeskedett a lány karjában. Így indultak tovább. Mielőtt a következő faházba léptek volna, a görény leugrott és elszaladt. Vimira utána nézet, megvonta a vállát. És belépet a faházba.
Egy hatalmas gorilla gondolkodott. Vimira nézte, nézte. Majd leült eléje. Felvette ugyan azt a pózt. A gorilla érdeklődve figyelte a fele akkora kislányt. Felemelte a kezét. A lány követte. Letette maga elé. A lány is, majd a lány elképedt. Szeme hatalmasra nőtt, lélegzette elmaradt. Tükörképként nézte a gorilla kezét. A behajlított újakat, a fekete szőrős kezet. Most a lány mozdult, letette másik kezét is, és előre hajolt. A gorilla követte. Mint két távoli rokon aki most találkozok először úgy álltak ott négykézláb. Mikor a gorilla keze elindult Évi megszólat, s a hatalmas állat hagyva játszó társát, és a nyakába ugrott. Majd elhagyták ezt a házikót is.
A nap lemenőben volt, de még várt minket a lovaglás. Évi vitte Vimirát, mi külön utakon mentünk. Bejártuk a telket, a környéket. Este lett mikor vissza értünk. Vimira ragyogott, és egy mosómedve kölyköt szorongatott. Kérdezte, hogy haza hozhatja-e. Választ meg sem várva, vissza adta Évinek. Egyetlen szót mondtam, hamarosan…
Évi bevezetett minket a házába. Az ajtó előtt nagyot léptünk. Vimira rám nézett s lépett. Úgy is maradt. Lába alatt egy párduc dorombolt. Félelemmel a szemében nézett rám, majd Évire. Évi elkapta a kezét, és a házba húzta. Leültünk mi kaptuk inni valót. Vimira le nem vette szemét a párducról. Évire nézett, ő bólintott. Lassan leereszkedett. Megérintette az állat hátát. Ránézett, Vimira megdermedt. Oda dörgölőzött a kezéhez, majd hanyatt vágta magát. Vimira élvezette vakargatta, mintha csak egy nagyra nőtt házimacska lenne. Mi beszélgettünk, egyik szemünket rajtuk tartva. Fél óra múlva, a gepárdon aludt a kislány. A vad dorombolt. Élvezte, hogy figyelnek rá.
Eljött az indulás ideje. Évinek megköszöntem a napot, Vimirát felnyaláboltam. A gepárd úgy nézett rám mintha kedvenc játékát venném el. Megnyalta a lányka kezét, s elment mosakodni. Mi pedig haza indultunk. Így telt el Vimira hatodik születésnapja.