Legyek negyven?

Gondolkoztam azon, hogy milyennek kéne lennem, mik a társadalmi elvárások velem szemben. Negyven leszek idén, s vannak dolgok amilyennek lennem kéne. Aztán rájöttem nem hinném, valaha is az leszek akit a társadalom elvár.
Negyven évesen házasnak kéne lennem. Nincs is vele probléma, csakhogy nem hiszek benne. Gondold csak végig a házasságok fele válással végződik. Ilyen esélyek mellet én nem szeretnék, csak egy papírt, ami pusztán képmutatás, és pénz kidobás. Ettől még imádom az esküvőiruhákat. Ettől még megtörténhetett volna, de volt egy kikötésem magammal szemben: másfél évig éljek együtt a másik felemmel. Ez egyszer sem történt meg. Azóta már tudom miért, nem vágyom ilyen dolgokra. Nem igényelem a kapcsolatot, csak kivetítettem amilyen lenni szeretnék, s ennek alárendeltem magam. Nem bánom a kapcsolataimat, sokat tanultam tőlük, de bocsánat mindenkitől, hogy olyan voltam amilyen. Tudtam erőszakos lenni, s akartatos.
Negyven évesen, kéne legyen gyerekem. Lehet kinevethető vagyok, de leginkább azért nincs, mert nem lehetett garantálni lány lenne. Nem tudom, ez is amiatt van-e, mert én nem élhettem meg. Tény, hogy mindegy volt hányszor hagytam el magvaim, nem lett belőle gyermek. Régóta sejtettem, hogy steril vagyok. Most már biztos. Nem is álltam volna készen rá, hogy apa legyek. Nem tudtam volna megfelelő példát mutatni. Egyszerűen, mert nem vagyok férfi. Csak egy külső burok. Ezekre rájönni megkönnyebbülés. Mindig annak akartam megfelelni, neki a legjobb lenni, aki ott ült velem szemben. Ez a súly egyre kevésbé nyom. Csak érzem, úgy mozgok ahogy akarok, úgy beszélek ahogy akarok. Sokkal lágyabban, de azért még előjön a barbár belőlem.
Negyven évesen, stabil jövedelmemnek, és házamnak kéne lenni. Ebbe nem nagyon szeretnék bele menni. A házak, s ingóságok életemben sem vonzottak. Kitudom alakítani a saját helyemet. A rendszer sokkal fontosabb számomra. Mivel azán munka sem volt nekem stabil. Valahogy hiába tettem meg bármit a munkámért, s a cégért, én voltam akinek menni kellet. Biztos én is hibása vagyok, de három legjobb helyemen a vég okai: pszichopata főpénztáros, leépítés, eladóként érettségi hánya 10 hónap után. És ezeknél tényleg mindent elsőszóra megtettem.
Negyven évesen, komolyan kéne lenni. Mennyire, s mi a norma? Pasis kinézetem miatt, mérgező maszkulin szinten? Miért kéne mindig ráncolt arccal járkálni, s a szám görbüljön lefelé, mert ez az általános? Nem kérek belőle, ha táncolni akarok azt fogok. Igenis ugrálok az ugróiskolában, ha jön velem szemben. Függetlenül a nememtől. Nem akarok komoly lenni, azzal csak beszürkül az ember s az hajtogatja a fiatalnak, hogy “Neked jó!”. Nem jó neki, csak elfelejtesz gyerek lenni.
Nem akarok negyven évesen viselkedni, de kihasználom az éveimet. Amit tapasztaltam az én szememben is ott van. Nagy súlyokat cipelek én is. Voltak nagyon nehéz időszakaim, s volt mikor könnyebben mentek a dolgok. Van egy támogató családom, ami nem tökéletes, de hatalmas segítség. Így megtanultam elengedni a múltat, s csak tanulni belőle. Életem, még csak most kezdődik igazán.