Már más vagyok
2024. június 29., szombat 18:11
HRT 236 nap
Álmodtam, furcsát, és sokat gondolkodtam utána rajta. Amire emlékesze, úgy kezdődött, hogy volt páromat öleltem. Nem tudom, ki volt. Az biztos, hogy én voltam az aktív fél. Éppen csókoltam, és nagyon fel voltam izgulva. Már éppen a behatolásnál tarottam, mikor megálltam, hogy mi a fenét csinálok. A péniszemet semmi nem érintette az álom közben. Megálltam, és azon gondolkoztam, ez nem én vagyok. Hogyan akarok behatolni, ha egyszer nő vagyok. Mikor ez tudatosult bennem felébredtem. Nagyon furcsáltam az álmot, és örültem is neki. Sokat változott, az énképen, s már tudat alatt is nőnek látom magam. Ez nagyon jó érzés. Az ikon is az álom okán jött…
Reggel időben keltem, ami három óra tizenötöt jelent. Nem szeretem, de jobb így. Bár Gábris-sal egyszerre vagyunk, egész jól össze állt, hogyan legyen a reggel. Mindennel végeztem is időben. Borotválkoztam, és a kaját is megcsináltam. Kicsit még gépezni is tudtam. A busz körbe ment, és a szúnyogok majd meg ettek. A csatlakozást is éppen hogy elértem.
A munka, olyan pocsék volt. Jó volt megmutatni a diáknak a kasszát, de ez azzal is járt, hogy naplopónak nézett Tyr. A nap végén a leltárba is belerángattak. Nem is akarok róla beszélni. Csak az vált biztossá, hogy ha valahol többet ajánlanak, akkor tovább megyek. Szeretem, hogy itt elfogadnak, de semmiben sem más mint a többi bolt. Akkor már inkább egy rosszabb hely, de többet fizetnek. Itt is mindent is kell csinálni, és a beosztás is pocsék.
Munka után még volt dolgom, így csak a három tízre tervezhettem. Elsőnek a Libribe mentem, a 140-ik HZsK-ért. Nóri megint akkor beszélgetett velem, mikor rohantam. Utólag tudom, maradhattam volna. Az viszont jól esett, hogy az érdeklődése megmarad, pedig most látszott nagyon, hogy transz vagyok. Utána rohantam Spar, megvettem a BelVita Softy-t, megint kicsit olcsóbban.
Utána még olvastam a vidékiben, és a buszon. Itthon Zsu megkérdezte mikor ünneplem a névnapom, ami nagyon jól esett. A válaszom július 5-én fogom. Még tévéztem, majd fürödtem. A kaja ma szendvicsek voltak, tökfőzelék fasírttal és hotdog gépsonkával – virslit nagyon ritkán eszem, mert láttam mit tesz a véremmel. Már csak az angol van hátra, utána alvás. Miközben a nap épp most megy le. Lehet, még egy részt megnézek a sorozatból…
Adatok
Címkék: napló, este, változások, álmok
😴 Alvás: 5:00, 🚶♀️ Lépések: 12 720, 🛋 Olvasás: 40 oldal,
📖 Könyv: Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István – Időfutár 1. A körző titka,
📺 TV: Azok a 90-es évek show, 🔢 Szavak: 365
Időjárás: 🌞 33 / 19 °C
☀️ Napkelte: 4:55 Napnyugta: 20:52
Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold
Hely: 47.686729, 17.619177
Értékelés: ★★★☆☆
