Me against the world

HRT 534 nap

Fura és nagyon hosszú nap volt. Az biztos nem lesz elég időm leírni, így biztos holnap fejezem be. Ma volt ügye a pszichiáter, akiről kiderült, hogy pszichológus. Ez meglepett, mert így most ugyan azt a kört futottam le, amit a Kingánál egyszer. Lényegében lesz 4 papírom arról, hogy normális vagyok, és nincs akadálya a hormon terápiának. Négy különböző orvostól. Komolyan ez már-már Kafkai szint. A végét meg nem igazán látom, de mesélek.

Reggel korán keletem, mindennel tudtam is végezni, csak azt sajnáltam, hogy két táskám van. Jó, meg azt, hogy héttől tienegyig távolt voltam. A busz simán ment, beszélgettem egy falubelivel is. Oda érve derült ki, hogy késik a doki. Csak reméltem, hogy időben leszek. Aztán húsz perccel később meg is érkezett a doki. Neki is feküdtünk a dolognak. Érdekes volt, nagyon más, mint a Kinga. Fiatal, s tapasztalatlan. Túl sokszor éreztem becsatlakozik a beszédembe. Nem maradt hallgató, csak a dokim. Értem, hogy ez is egy attitűd, de nem akarom befolyásoljon, ő mit lát egyik pacában. A véleménye sem segített igazán. Jó szakember, de még nagyon az elején van az útnak. Az életutam gyorsan ledaráltuk, beszéltem a két szucid pillanatomról, és ezzel ezt le is zártuk. Utána jött a tintapaca teszt. Nagyon újat nem mondtam, de már ott kiderült, hogy a kedvenc képem a párkapcsolathoz tartozik, és azt jelenti agresszív vagyok. Bár szerintem csak a domináns hozza. Másik, hogy dühkezelésem nem igazán jó. Viszont most is azt hozta ki, hogy nincs bajom, és eszemnél vagyok. Semmi negatív gondolatom nincs. A teljes, amit kaptam itt lehet elolvasni.

Doki után mentem plazmázni. Jól esett, hogy az Iza egyből jött, hogy hogy állnak a dolgaim beszélgettünk kicsit. Bár ilyenkor mindig attól félek, hogy leszidják ezekért, vagy kibeszélik a másikat. Azt mondta, inkább örüljek, hogy a SOTE-re kerültem. Bevallom én inkább hiszek neki. Általános, ha csak a felét veszem, akkor is azt látom hogy igaza van. Amit az a dokinő csinált velem tényleg jobb helyem van fent. Remélem, azért háromhavonta nem kell mennem. Plazma után oda léptem a szekérhez. Megtaláltam egyik régóta keresett könyvet Ovidius Átváltozások-át. Azért ötezer helyett tizedéért tudtam megvenni. Jeleztem, de a csaj nem sokat törődött vele. Annyit mondott, hogy van még egy. Utána robogtam munkába, előtte még felvettem a három pszichológia könyvet is. Gyűlnek nagyon. Ez is ez szenvedély. S szeretem a könyvtárakat…

Munka jó volt, bár sokkal előbb érkeztem. Örültem, hogy kicsit Gazdám lábánál lehettem. Most is jó ott. Kicsit lestem, tanulgattam tőle, de inkább csak élveztem hogy van időm, és ketten vagyunk. Ez a kettőség, hogy jó velük, és közben fénysebességgel távolodom mindenkitől, nagyon fura. Érzem mennyire nem ezt kéne, de ezzel tudom védeni magam. Túl sok csalódás, és túl sokat hiszek egy-egy barátságba. Oké, értem én, hogy ki vagyok éhezve rá, de az is biztos, hogy nem tudok felépíteni megfelelő bizalmi kapcsolatot. Nagyon nyílt, és szókimondó vagyok. Nem csúnya beszédben, bár az is menne. Inkább nem kertelek, csak akkor félek, ha annak tétje van, elveszthetem a másikat. Most úgy hiszem mindenkit elfogok. Így is tudok működni, sőt életemet így töltöttem. Azt hiszem kezdem megfejteni, miért nem tudok egy helyen lenni sokáig… Lesz dolga a Kinga-nak… Arra is rájöttem, hogy sok vagyok, így ebből igyekszem is sokat visszavenni, hogy közben magam megmaradjak. Azt eddig is tudtam, én döntésem a szertelenségem. Most ez is biztossá vált. Én szeretek cica/maci lenni, mert így vidámabb mindenki, és kicsit elbújok. Szükségem nem lenne rá, de jobb így. Dönthetnék úgy, hogy akkor mostantól komoly leszek, de lehet pocsék életem lenne, s az optimizmusomnak is annyi.

A cím… Igen részben az ami, másik fele ez a zene, mert ilyet is hallgattam egy másik életben: