Napló

Nyugalmas nap

2024. július 3., szerda 20:59

HRT 240 nap

Kétszáz negyven nap. Sok idő eltelt. Pár nap és itt a nyolc hónap. A mai napom egészen nyugis volt, így inkább kicsit ezen elmélkedem. Mert ez a nyolc hónap olyan sok volt mint néha pár év. Nekem pedig volt, pár érdekes évem. 2004-ben Tinával, 2015-ben Bellával, 2019-ben Marcsival, 2022-ben Kasp-al. Mindegyik valahogy érdekes volt. Ez a nyolc hónap teljesen máskép volt izgalmas. A külső útkeresés helyett, most belső utazásom volt. Annyira sok mindent fedeztem fel magamban, hogy leírni egy regény lenne. Sőt lett is, hiszen a napló lassan 100.000 szóból áll. Ebben az időszakban írtam egy regényt, és még biztosan többször ennyi lesz mire lezárom az életem ezen fejezetét. A napló, akkor be fog fejeződni, hogy valami újnak adja át helyét, ahogy a blogom is lezárult, hogy a napló elindulhasson. A blog hamarosan itt lesz olvasható, a webcíme is ide fog mutatni. Az 2006-tól volt velem egészen 2022-ig. Tizenhat évig volt életem része. Egy másfajta oldal, aminek szabadsága biztosan hiányozni fog. Most viszont itt többet tudok kiadni magamból, többet tudok kivezetni a frusztrációmból. Hihetetlen belegondolni, hogy mekkorát változtam, és mindent magam mögött tudtam hagyni, új életet kezdeni, s csak az örökségét hozni a réginek. A blog bejegyzései Prince Igor néven lesznek majd, itt szinte teljesen leválasztva a naplóról. A teljes átállást egy éves évfordulóra tervezem, ami november 6. Valójában nem is erről akartam írni, de ha már így jött, az ikon is a blog.

Reggel is lustán keltem, meg kaja után is. Ahh, sokat pihenek, és sehova nem jutok. Nagyon utálom ezeket az egynapos pihenőket. Szerintem az is elég lenne, ha ezt megváltoztatnák, s mindig kétnapos lenne. Mindegy, álom meló, álom ország. Ahol könyvesboltom van kávézóval., és jönnek hozzám dedikálni írók. Álom, édes álom… Divi után, reggeliztem. Ma nem vittem túlzásba fél kaukázusi kefir, és fél BelVita keksz. Tudtam sokat dézsmálok majd a krumplis tésztából. A vacsorám is ez volt. Közben csak pihentem és Eve-vel beszélgettem. Ezzel el is mondtam a napom. Lett este hat mire rászántam magam a tekerésre, de megtettem, boldog is vagyok. Egészen belejöttem a közepén, viszont még nem bírok annyit amennyit szeretnék. Ezt a 250 kalóriás tekerést szeretném pár hétig tartani, utána ezen a fokozaton felmenni 50 percre, és 400 kalória környékére. A futás még nem tudom hogyan lesz. Cipőt kéne hozzá venni. Meg munkát váltani. Este még fürödtem, borotválkozás, hajmosás, mert holnap plazma. Kicsit meg is csúsztam, de már csak olvasás van hátra.

Adatok
Címkék: napló, este, pihenés
😴 Alvás: 7:46, 🛋 Olvasás: 40 oldal,
📖 Könyv: Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István – Időfutár 1. A körző titka,
🔢 Szavak: 400, 📻 Zene: Roxette
Időjárás: 🌥️ 23 / 14 °C
☀️ Napkelte: 4:57 Napnyugta: 20:51
Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold
Hely: 47.668526, 17.658552
Értékelés: ★★★★☆

Térkép

Leave a Reply