Napló
-
-
Újra magasan
Lusta nap, amiben olyan pasis lettem, hogy a fal adta a másikat, de legalább kasszában lenni jó volt. A beosztásom meg halálos lett.
-
Vörös hajam lett
Ma megváltoztram, ha nem is nagyon, számomra nagy lépés volt. Befestettem a hajam, s szép vörös lettem.
-
Baleset a buszon
Egy néni elsett, a plazma jó volt. Munka szokásos, buszok meg késtek, így csak távitari stílus.
-
Az emberek hibáznak
Fáradt nap, rossz munkanap. Szinte semmi nem úgy ment, ahogy tervztem, de a bogyók megvannak. Ez a legfontosabb nekem.
-
Mit is olvassak
Ma két könyv közül alig tudtam választani, a munka meg fáraszó volt. A délutános hóssz nap egyértelműen rosszabb, mint a délelőttös.
-
Változik a napló
Ma megint sokat ettem, így bizos nem fogok fogyni. Ezért lett ez az ikon, persze azán a napló megváltoztatásáról írtam.
-
Copfos lány
Ma, csak poénból két copfba raktam a hajam, aztán úgy maradt egész napra. Kicsit bolondosnak éreztem magam vele, ezen a fárasztó napon.
-
Mindenkit sokkolok nap
Ma volt mind,en munka, sokkolás, csodálkozás. Finom kaja, és elfáradás. Élvezem nap volt.
-
Egy jó beszélgetés
Volta labor, egy nagyon jó beszélgetésem. Végül alig pihenés, vita. Annyira mondják, hogy bennem van a hiba, hogy kezdem elhinni, vagy csak más lettem...